Alonso – Button pilóta páros 2015-ben a McLaren csapatánál

By
Updated: december 11, 2014

A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy a Fernando Alonso, Jenson Button párossal vág neki a 2015-ös szezonnak – közölte a telesport.hu.

Csütörtökön wokingi technológiai központjában tartott sajtótájékoztatót a McLaren-istálló, melyen ismertette jövő évi versenyzőfelállását. Amint azt előzetesen jósolták, a patinás alakulat végül úgy döntött, két világbajnokkal, Fernando Alonsóval és Jenson Buttonnel vág neki a következő idénynek – a Mercedes helyett immáron a Honda gyári motorpartnereként.

Fernando Alonso 2007 után tér vissza a McLarenhez, ahol hét éve komoly veszekedések kíséretében, egyetlen év után távozott. A spanyol a Ferrarit hagyta el a brit csapat és a Honda kedvéért öt év után – azzal a reménnyel, hogy itt nagyobb eséllyel szerezheti meg harmadik világbajnoki címét.

„Sosem titkoltam, mennyire nagy tisztelője vagyok Ayrton Sennának, aki a kedvenc versenyzőm és példaképem a pályán, amolyan viszonyítási pont. Még emlékszem, hogy gyerekként az ő poszterei voltak a falamon, a játékautóimmal játszva pedig mindig arról álmodoztam, hogy elérem ugyanazt, amit Ayrton” – nyilatkozta Alonso.

„Nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal csatlakozom ehhez a projekthez, tudva, hogy némi időre lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük a megcélzott eredményeket, de ez nem jelent problémát számomra. Az elmúlt években sok ajánlatot kaptam, egyesek igen kedvezőek voltak, különösen az érdeklődő csapatok mostani eredményeinek ismeretében. De több mint egy éve a McLaren-Honda felvette velem a kapcsolatot, és arra kért, vegyek részt ebben a partnerségben – egy olyan partnerségben, amely korábban sokáig dominált a Forma–1-ben.”

Alonso a hírek szerint úgy 40 millió dolláros fizetést kaphat, mellyel a mezőny legjobban kereső tagja lesz, kontraktusa pedig két plusz egy évre szól.

Jenson Button 2010 óta erősíti a McLarent, ám hogy hatodik szezonjának is nekivághat a wokingiakkal hónapokon át erősen kérdéses volt. Korábban úgy tűnt, közeleg a visszavonulás a brit számára, többen a sportautók világával is összefüggésbe hozták őt, ám a McLaren végül úgy döntött, még egy évig bizalmat szavaz neki – nem kis mértékben a szezonhajrában mutatott remek teljesítménye, valamint az emberek támogatásának köszönhetően.

Button számára igencsak nagy kihívásokat tartogat a 2015-ös szezon. Egyfelől az „újonc” Honda érkezése miatt, melynek projektjéről egyelőre senki sem tudja mennyire lesz sikeres. A brit egyébként jól ismeri már a japánokat, hiszen a BAR motorpartnereként, majd a Honda gyári csapatánál összesen hat esztendőn át dolgozott együtt velük. A másik nagy kihívást Fernando Alonso jelenti majd számára, akit sokan a mezőny legjobb versenyzőjének tartanak. Buttonnek azonban nem lesz újdonság, hogy világbajnok csapattársa van: 2010 és 2012 között Lewis Hamilton oldalán már bizonyította, nem ijed meg a legjobbaktól sem.

„Ahogy Fernando, én is biztos vagyok abban, hogy a McLaren és a Honda komoly sikereket érhet el együtt, és igazi nyerőcsapattá válhatunk. Hogy részei lehetünk az új McLaren-Hondának, egy fantasztikus lehetőség számunkra, és nagyon örülök, hogy számítanak rám. És annak is örülök, hogy Kevin marad a csapattal. Nagyon gyors versenyző és igazán kedves srác” – fogalmazott Button.

A mai bejelentés nagy vesztese kétségkívül Kevin Magnussen, aki bár jól kezdett a Forma–1-ben, s az időmérők tekintetében (10-9-re) legyőzte csapattársát, a versenyeken egyértelmű vereséget szenvedett rutinos csapattársától, s így egyetlen szezon után parkolópályára kényszerült. A jövőben azonban nem szakad el Wokingtól – ehhez a csapat túl sok energiát fektetett kinevelésébe –, s a hivatalos közlemény szerint teszt- és tartalékversenyzőként folytatja pályafutását.

https://www.facebook.com/events/828403835283370