Forma-1: Vettel nyerte a Bahreini Nagydíjat

By
Updated: apríl 16, 2017

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, ezzel hét pont előnyre tett szert az összetettben a most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.

A 29 éves Vettel az idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert F1-es futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott.
A harmadik helyen a pole pozícióból karrierje során először rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt.
A rajtot Bottas tökéletesen kapta el, így az első kanyarban megtartotta a vezető helyet, mögötte Vettel egy remek manőverrel „beugrott“ Hamilton elé, s átvette a második pozíciót. Az ötödik körben Bottas, Vettel, Hamilton volt a dobogósok sorrendje.

Vettel a 11. kör végén a boxba hajtott kerékcserére, majd a 13. körben Lance Stroll (Williams) és Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, ezért a legtöbb pilóta, aki addig még nem járt a boxban, ekkor hajtott be.

A boxkiállások közben Daniel Ricciardo (Red Bull) megelőzte Hamiltont, így amikor a Safety Car a 17. körben útjára engedte a mezőnyt, Vettel, Bottas, Ricciardo volt az első három sorrendje, a negyedik helyen Hamilton száguldott, de az újraindításkor azonnal elment Ricciardo mellett, így feljött harmadiknak.
A 27. körben Bottas nem tanúsított ellenállást, amikor a célegyenesben megelőzte őt Hamilton, akire várt még egy 5 másodperces büntetés a boxban, mert korábban indokolatlanul lassan hajtva, szabálytalanul akadályozta a kerékcserére igyekvő Ricciardót.
Bottas autóján a 31. körben másodszor is kerekeket cseréltek, Vettel az élről két körrel később kapott új garnitúra gumit. Hamilton a 42. körben állt ki kerékcserére, valamint letölteni a büntetését, s a harmadik helyre jött vissza a pályára Vettel és Bottas mögé.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton megelőzte Bottast, s üldözőbe vette az élen száguldó Vettelt, miután a Mercedes-boxból rádión azt mondták neki, hogy még a győzelemre is van esélye. Ez azonban már nem sikerült a brit pilótának, így meg kellett elégednie a második hellyel.
A vb két hét múlva, az Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban.

Bahreini Nagydíj, végeredmény (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők):
1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33:53:347 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.660 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 20.397 mp h.
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 22.475 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 39.346 mp h.
6. Felipe Massa (brazil, Williams) 54.326 mp h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:02.606 perc h.
8. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:14.865 p h.
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.188 p h.
10. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:35.711 p h.
pole pozíció: Bottas

A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 17 van hátra):
pilóták:
1. Vettel 68 pont
2. Hamilton 61
3. Bottas 38
4. Räikkönen 34
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 25
6. Ricciardo 22
7. Massa 16
8. Perez 14
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 10
10. Grosjean 4
11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 4
12. Ocon 3
13. Hülkenberg 2
14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 2
csapatok:
1. Ferrari 102 pont
2. Mercedes 99
3. Red Bull 47
4. Force India 17
5. Williams 16
6. Toro Rosso 12
7. Haas 8
8. Renault 2

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370