26 éve hunyt el a legendás Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna

By
Updated: máj 1, 2020

A brazil Ayrton Senna da Silva 1960. Március 21-én született pályafutása során 162 Forma 1-es nagydíjon állt rajthoz. Ezeken 41 győzelmet és 80 dobogós helyezést ért el. Háromszoros világbajnok, 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben a McLaren színeiben szerzett bajnoki címet.

Nagy csatákat vívott a francia Alain Prosttal, akinek helyét 1994-ben átvette a brit Williams istállónál. Végül 1994. Május 1-én, 34 évesen a San Marinóban az imolai pályán érte a halál.

A baleset körülményei

A verseny előtti időmérőn az osztrák Roland Ratzenberger halálos balesete után Senna azon gondolkodott, hogy elinduljon-e a futamon, és folytassa-e versenyzői pályafutását. Végül mégis rajthoz állt.

A hatodik körben a versenyt vezető Senna a Tamburello-kanyart nem tudta bevenni, egyenesen a betonfalnak ütközött. A baleset után egy pillanatra látni lehetett, ahogyan a sárga sisak félrebillen. Sokan fellélegeztek, hogy a brazil pilóta még él, azonban többet már nem mozdult. Voltak, akik már ekkor a legrosszabbra számítottak, és ez csak fokozódott, amikor elszállítása után vérnyomok voltak a kavicságyon. Senna halálát nem az ütközés, hanem a jobb szemébe fúródó, kerekestül leszakadt felfüggesztés-rúd okozta, megtalálva a sisak és a rostély közötti néhány milliméteres rést. A versenyt hosszú időre megszakították, és a brazilt helikopterrel szállították a bolognai kórházba, hivatalosan 18 óra 40 perckor halt meg.

https://www.facebook.com/events/828403835283370