2037-ig biztosan a Forma-1 naptárjában marad a Magyar Nagydíj

By
Updated: júl 31, 2021

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen – mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Palkovics László kiemelte: biztosította Stefano Domenicalit, hogy a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították.
„Ahhoz, hogy ez meg is valósuljon, sok a tennivaló, ugyanis az 1986-ban épült versenypálya rusztikus ugyan, de átfogó fejlesztésre szorul“ – jelentette ki a miniszter. Elmondta, megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is.
„Minden körülmény megfelelő Magyarországon, de a pálya feltételein javítani kell“ – tette hozzá.
Közölte: több innovatív technológiai újításról is tárgyaltak. Felmerült például, hogy a biztonsági autót a felvezető körben önvezető járművel lehetne felváltani, és tájékoztatta az elnök-vezérigazgatót arról, hogy a nemrég életre hívott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) laboratóriuma a Hungaroring területén épül majd meg.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a tárgyalásról elmondta, a felújítás reményei szerint már jövő tavasszal megkezdődhet, a bejárati résznél az irodaház, a shop és a kávézó újjáépítésével, ezt követné – a 2022-es futam után – a főlelátó elbontása és újraépítése, majd a 2023-as verseny után következne a paddock kiszélesítése és a főépület elbontása, újraépítése.
„Fontos kiemelni, hogy nemcsak Forma-1-es pálya, hanem rendezvényközpont is szeretnénk lenni. Egy éve dolgozunk a terveken, amiket hamarosan a kormány elé viszünk. Nagy kihívás lesz az építkezés, mert tíz hónapunk lesz a futamok között, ugyanis azt a hagyományt, hogy a mi pályánkon van megszakítás nélkül második leghosszabb ideje verseny, nem szakítanánk meg“ – fogalmazott.
A 2037-ig történt hosszabbítással kapcsolatban kiemelte, nem gyakori az ilyen hosszú idejű megállapodás, ugyanakkor ha egy ország rákölt két-háromszázmillió dollárt (60-90 milliárd forintot) a felújításra – véleménye szerint ugyanis legalább ennyibe fognak kerülni a munkálatok -, akkor értelemszerűen mindkét fél azt szeretné, hogy sokáig legyen még verseny az adott pályán.
„Úgy tűnik, a sorozat vezetői kedvelnek minket, már Bernie Ecclestone és Chase Kelly idejében is így volt, és ez Stefano Domenicalival sem változott. Tradicionális helyszín a Hungaroring, remélem, hosszú távon jó versenyeket tudunk majd rendezni“ – mondta Gyulay Zsolt. Hozzátette: a 2037-ig tartó hosszabbítással sokkal kedvezőbb anyagi feltételekkel rendezhetnek versenyt, a jogdíjon és az indexáción a mogyoródi pálya teljes felújításának összegét meg tudják spórolni.
„Mióta én itt vagyok, tizenegy éve, a jogdíjat leszámítva önfenntartók voltunk. Nyilván a lelátó és a paddock elbontásával nem tudunk majd nagy versenyt rendezni, a napi hasznosítás egyes részei maradnak csak meg. Ez egy új helyzet lesz, másfajta működésre kell majd átállni“ – mondta Gyulay, aki nem zárta ki a pálya vonalának átépítését sem egy új, alternatív előzési zóna kialakításával.

Fotó: MTI

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370