Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Szöllősi György szerint az, hogy Zsóri Dániel hétfő este a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éves gáláján elnyerte a legszebb gólért járó Puskás-díjat, nemcsak a 18 éves támadó, hanem az egész magyar nemzet érdeme.
„Bár úgy tűnik, a semmiből jött a fiatal Zsóri Dániel csodagólja és az érte nyert Puskás-díj, valójában az egész magyar futball, sőt miután határon túl született magyar fiatalról van szó, az egész magyar nemzet erőfeszítése benne van“ – nyilatkozta a milánói díjátadó helyszínén az MTI-nek a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete.
A Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke hozzátette, már a Puskás-díj létrejöttéhez is kellett magán Puskás Ferencen és az ügyet felkaroló özvegyén túl a Nemzeti Sport, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Puskás Akadémia közreműködése.
„Aztán ott van Zsóri gólja mögött a magyar bajnokság, mégiscsak egy NB I-es rangadón született a találat. A fiatalokat előszeretettel a csapatba állító Herczeg András, az egyik legsikeresebb aktív magyar edző személye révén ott vannak mögötte az edzők, a szakma képviselői. Akárhogyan is, de az egyik legszebb új stadionban született a gól, amelyet a fiatal nemzeti televíziós sportcsatorna, az M4 Sport rögzített és közvetített, s amelyért idejében megkezdte a lobbizást a szövetség“ – fűzte hozzá Szöllősi.
Szöllősi György kijelentette, benne vannak a sikerben a szurkolók is, akiknek tízezrei a legjobb tíz közül a legjobb háromba segítették a találatot. „A többi pedig már történelem: a magyar csatárzseniről, Puskás Ferencről elnevezett globális díjat annak évtizedes története során először egy magyar futballista vehette át a FIFA-nak az egész világon figyelemmel kísért díjkiosztó gáláján. Talán nem kell mondanom, hogy mekkora öröm ez nekem azután, hogy 2006 végén, az ötletgazda néhai Csorba Istvánnal először beszéltünk a Puskás-díj lehetőségéről egy félreeső szerkesztőségi szobában“ – mondta Szöllősi.
Zsóri Dániel menedzsere szerint az, hogy a 18 esztendős futballista a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) gáláján elnyerte az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat, csak az út eleje.
„Leírhatatlan érzés, Milánó felé beszélgettük, hogy mi lesz ha ő nyeri a díjat. Ahogy azonban már fogalmaztam, ez csak az út legeleje és egy olyan építőkocka kell, hogy legyen az ő karrierjében, amivel minél magasabbra el tud jutni“ – mondta az MTI-nek Horváth Zsolt.
A menedzser természetesen felelevenítette a most már történelminek számító találatot is: „Nem tudtam személyesen ott lenni ezen a találkozón, ugyanis éppen a következő mérkőzésre készültem televíziós szakkommentátorként otthon, a gólnak a pillanatát nem is láttam, csak hallottam a morajlást és a kommentátor, Ujvári Máté reakciójából azonnal éreztem, hogy valami extra dolog történt, lúdbőrözött a hátam hosszú percekig, mérhetetlenül büszke voltam Danira“ – emlékezett vissza a február 16-i eseményekre Horváth Zsolt.
Az immár a MOL Fehérvár FC-t erősítő játékos a Debrecen színeiben a későbbi bajnoki a Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, így csapatának megszerezte a győzelmet.
„A Fehérvár érdeklődése már több hónappal a gól előtt megvolt, Kovács Zoltán sportigazgatóval már korábban elkezdtük a párbeszédet annak érdekében, hogy figyeljék Danit, mert hatalmas potenciál van benne. De kerestek olyan kalandorok, akik a nagy hullámot szerették volna meglovagolni“ – válaszolta Horváth Zsolt arra a kérdésre, hogy mennyire „égtek a telefonok“ a találatot követően.
Zsóri Dániel képviselője ugyanakkor leszögezte, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni ebből a gólból, a futballista jó úton halad, ennek pedig ez a gól volt a legeleje.