Válogatott szélsővel erősít a Puskás Akadémia

By
Updated: august 29, 2019

Háromévnyi légióskodás után a Hajduk Splitből a Puskás Akadémia FC-hez igazolt Gyurcsó Ádám – közölte a klub honlapja.

A Videotonnal kétszeres magyar bajnok, tizennyolcszoros válogatott szélső egy évre kölcsönbe érkezett Felcsútra, és felnőttként először öltheti magára a PAFC mezét.

Első interjújában a 28 éves játékos elmondta: külföldi évei alatt is figyelemmel követte a magyar bajnokságot, amely véleménye szerint mind infrastruktúrában, mind színvonalban jelentősen fejlődött. Ádám alig várja, hogy megkezdje a munkát a Hornyák Zsolt vezette szakmai stábbal és a társakkal, akik közül többeket régi ismerősként köszönt majd az öltözőben.

https://www.facebook.com/events/828403835283370