Uruguay ellen avatja fel a Puskás Arénát a magyar válogatott

By
Updated: jún 7, 2019

A világ egyik legnagyobb futballhagyományaival rendelkező országának csapatát, Uruguayt látja vendégül november 15-én a magyar férfi labdarúgó-válogatott – közölte a szövetség honlapja. A találkozó történelmi: az új Puskás Arénában, a 2020-as Eb egyik helyszínén fogadjuk a kétszeres világbajnokot! Ezen a találkozón vesz búcsút a szurkolóktól a 2018-ban visszavonult Gera Zoltán, aki júliustól átveszi az U21-es válogatott irányítását.

A világranglista 6. helyén tartózkodó uruguayi együttes, amelyben olyan sztárok is szerepelnek, mint Luis Suarez (FC Barcelona) vagy Edison Cavani (PSG) jelentős múlttal rendelkezik, hiszen 1930-ban és 1950-ben megnyerte a világbajnokságot, 1924-ben és 1928-ban pedig egymás után kétszer zsinórban lett olimpiai aranyérmes.

A kétszeres vb-ezüstérmes, háromszoros olimpiai bajnok magyar válogatott számos emlékezetes összecsapást vívott dél-amerikai ellenfelekkel szemben, de hazai pályán mindössze egyetlen egyszer, 1962-ben játszott Uruguay ellen, és ez a találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.

A november 15-én rendezendő összecsapás helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő új Puskás Aréna lesz, ezzel a találkozóval nyitja meg kapuit Európa, és a világ egyik legmodernebb, 68 ezer néző befogadására alkalmas létesítménye, amely a 2020-as Európa-bajnokság alkalmával négy találkozónak ad majd otthont.

Egyben búcsúmérkőzés is lesz az összecsapás. Tavaly Gera Zoltán, az elmúlt évek kiemelkedő hazai labdarúgója (97 mérkőzésen 26 gól) egy sérülést követően egyik napról a másikra volt kénytelen abbahagyni sikeres pályafutását. Ennek része volt magyar bajnoki címek és Magyar Kupa-sikerek mellett a 2011-es Európa Liga-döntő a Fulhammel, vagy a 2016-os Eb, amelyen a torna legszebb gólját szerezte a későbbi győztes Portugália ellen.

Gera Zoltán Marco Rossi munkáját a jövőben is segíti pályaedzőként, amíg a versenynaptár erre lehetőséget ad, de fő feladata az U21-es csapat felkészítése.

https://www.facebook.com/events/828403835283370