Tomiszlav Szivics a Paks új vezetőedzője

By
Updated: máj 27, 2019

Bejelentette új vezetőedzőjét a Paksi FC, melyet a következő idényben Tomiszlav Szivics irányít – közölte a klub honlapja.

Szivics a 2012/2013-as idényben már ült a Paks kispadján, a hatodik fordulótól az idény végéig irányította az atomvárosiakat.
„Jó újra a paksi családhoz, ismerős emberkehez és barátokhoz tartozni. Nagy bizonyítási vággyal érkeztem, és szeretném kihasználni azt a lehetőséget, amit az élettől kaptam, hogy ismét itt lehetek. Annak ellenére, hogy az elmúlt években nem volt csapatom, folyamatosan követtem az OTP Bank Liga küzdelmeit, hol a televízióban, hol személyesen. Természetesen a Paks összecsapásait is figyelemmel kísértem, ráadásul a mostani keretben is vannak olyan játékosok, akikkel már dolgoztam együtt” – fogalmazott Tomiszlav Szivics.

https://www.facebook.com/events/828403835283370