Tizenkét éve távozott el Puskás Ferenc

By
Updated: november 17, 2018

Tizenkét éve, 2006. november 17-én,  hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában hunyt el minden idők egyik legjobb labdarúgója, Puskás Ferenc, a Budapest Honvéd és a Real Madrid egykori játékosa.

1927. április 1-jén született Kispesten, Purczeld Ferenc néven, de a családnevét a harmincas években magyarosították Puskásra. A kispesti grundokon rúgta a rongylabdát, tehetségére edző édesapja figyelt fel. Tizenhat évesen mutatkozott be a Kispesti AC csapatában, a ballábas Puskás – miként később a válogatottban is – balösszekötőként játszott. A válogatottban tizennyolc évesen, Ausztria együttese ellen mutatkozott be, rögtön góllal. Az addig Svábnak becézett fiatalemberre ekkor ragadt rá az Öcsi, mert Zsengellér Gyula a gólpasszt adva állítólag azt kiáltotta: „Öcsi, lődd be!” A címerest mezt ’56-ban az osztrákok ellen húzta magára utoljára. 85 válogatott mérkőzésen 84 gólt lőtt. Játékát a kiismerhetetlen cselek, szellemes megoldások, hajszálpontos és jól időzített átadások jellemezték, villámgyors lábú és eszű csatárzseni volt.

Csaknem tíz évig játszott még, páratlan sikereket érve el a Real Madriddal. Hat spanyol bajnokságot, négy spanyol gólkirályi címet, két Király Kupát nyert. Alfredo di Stefanóval minden idők egyik legjobb támadókettősét alkották. 1960-ban az Aranylabda-szavazáson a második helyen végzett. Az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken szerzett gólokat tekintve Puskás Ferenc a világ legeredményesebb labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint – a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.

A már életében legendává vált Puskás az egyik legismertebb magyar, a világ minden táján az elsők között említik, ha Magyarországról van szó. 1997-ben a NOB Olimpiai Érdemrendjével, idehaza a Köztársasági Elnök Arany Emlékérmével tüntették ki. A FIFA „alapító tagként” választotta be az 1998-ban létrehozott Bajnokok Csarnokába, 2001-ben őt választották meg a múlt század legjobb magyar férfi sportolójának. Számos további díjjal és kitüntetéssel jutalmazták őt meg, s többek közt 2002-ben róla nevezték el a Népstadiont. A FIFA 2009-ben díjat alapított emlékére, amelyet minden évben a legszebb gólt szerző játékos kap, s az ő nevét viseli a magyar bajnokság legtehetségesebb játékosának járó díj is. 2012-ben beválasztották a Real Madrid álom tizenegyébe. Sírja a Szent István-bazilika altemplomában található.

https://www.facebook.com/events/828403835283370