Távozik a MOL Fehérvár vezetőedzője

By
Updated: júl 6, 2020

Távozik posztjáról Joan Carrillo, a labdarúgó OTP Bank Ligában ezüstérmes MOL Fehérvár FC vezetőedzője.

A székesfehérvári klub hétfőn honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott a spanyol szakemberrel, aki november 27-én második alkalommal ült le a csapat kispadjára. Második regnálása alatt 27 tétmérkőzésen irányította az együttest, 13 győzelem, 10 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.
„Bíztunk abban, hogy Joan Carrillo vezetésével rátalál a győztes útra a csapat, korábbi munkája alapján megérdemelte az újabb lehetőséget a Vidiben, de sajnos a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után olyan folyamatok indultak el a csapatban és a játékosokban, ami miatt a váltás mellett kellett döntenünk“ – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Carrillo először Paulo Sousa segítőjeként dolgozott Fehérváron, majd a 2014-2015-ös szezonban már vezetésével nyert bajnokságot a Videoton.
Helyét várhatóan Márton Gábor veszi át: Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója a Digi Sport híradójában elmondta, hogy a csapat februárban kinevezett trénerét – akinek irányításával az utolsó előtti helyről a hetedikre jött fel a gárda – megkereste a fehérvári klub.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370