Távozik a MOL Fehérvár sportigazgatója

By
Updated: júl 17, 2021

Távozik a sportigazgató a MOL Fehérvár FC-től azt követően, hogy a csapat csütörtökön az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében.

Szabics Imre együttese a hazai 1-1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kapott ki az örmény Ararat Jereván vendégeként, szombaton pedig a székesfehérváriak honlapja bejelentette: a búcsút követően Kovács Zoltán felajánlotta a lemondását, amelyet a klubvezetés elfogadott.
„Az örményországi vereséget követően írásban felajánlottam lemondásomat, mert ebben a helyzetben ezt tartottam a legbecsületesebb és legkorrektebb döntésnek. Ma reggel volt alkalmam személyesen találkozni Garancsi Istvánnal, aki a lemondást a megbeszélésünkön elfogadta“ – idézte a weboldal Kovácsot.


„Köszönöm szépen az elmúlt közel hat évet az összes, klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsó sorban a klub tulajdonosának és vezetésének, hogy kiváló, magas szintű feltételeket biztosítottak a közös munkához. A bajnoki cím, a kupagyőzelem vagy éppen az Európa-liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak. Kívánom a Vidinek és szurkolóinak, hogy a közeljövőben újra hasonló sikereket élhessenek át a lelátón!“
Kovács Zoltán 2015 augusztusában csatlakozott a klubhoz sportigazgatóként, az azóta eltelt idő alatt a gárda 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a 2018/19-es szezonban pedig az Európa-liga csoportkörében játszott.

Fotó: molfehervarfc.hu

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370