Rossi: Túl sok hibát követtünk el!

By
Updated: marec 22, 2019

A Szlovákiában elszenvedett kétgólos vereség ellenére Marco Rossi szövetségi kapitány példásnak nevezte a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak hozzáállását az Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

„Túl sok hibát követtünk el, egyesek valós tudásuknál gyengébben játszottak, de mindenki példás mentalitással futballozott“ – fogalmazott az olasz szakvezető, aki szerint csalódottak a kudarc miatt, ugyanakkor el kell ismerni, ha az ellenfél jobb volt.
Újságírói kérdésre válaszolva Rossi a széljátékkal volt elégedetlen, mert úgy vélte, egyrészt túl keveset használták, másrészt amikor használták, akkor sem elég agresszíven. Pozitívumként a hozzáállás mellett azt emelte ki, hogy játékosai jól támadták az üres területeket.

„A vereség ellenére nem játszottunk rossz mérkőzést – fogalmazott a lefújás után Marco Rossi. – Sok szempontból nem voltunk rosszabbak az ellenfelünknél, volt néhány nagy helyzetünk is a kilencven perc alatt. A második játékrészben jobban játszottunk, mint az elsőben, ám mindkét félidőben elkövettünk egy-egy nagy hibát, és ez vezetett végül a vereséghez. A két csapat közötti legnagyobb különbség az volt, hogy a szlovákok belőtték a helyzeteiket, mi nem. Nehezen tudtuk túltenni magunkat a hibáinkon, ez pedig kihatott az önbizalmunkra is. Nem azt mondom, hogy féltünk az ellenféltől, de több önbizalommal, egyéniséggel kell játszanunk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Küzdöttek, próbálkoztak a játékosaim, a második félidőben már jobban tudtunk hátulról építkezni. A hibák számát le kell csökkentenünk, ilyen szinten nem szabad ennyire könnyű labdákat adnunk az ellenfélnek, ez is része egy labdarúgó egyéniségének, kvalitásának. Taktikailag jól játszottunk, tudtunk váltani, amikor megkövetelte az eredmény, megvoltak a helyzeteink is, ebből a szempontból emelt fővel hagyhattuk el a pályát.“


„Szoboszlai Dominikkel türelmesnek kell lenni. Nem tetszett, hogy sokan azonnal a kezdőcsapatba követelték“ – mondta Rossi az 54. percben becserélt újoncról arra utalva, hogy a Salzburg 18 éves középpályása csak az elmúlt hetekben mutatkozott be a klubjában is. „A következő tíz évben meghatározó játékosa lesz a válogatottnak is, de időt kell neki hagyni, lépésről lépésre, meccsről meccsre kell felépíteni, nem szabad túl nagy terhet rakni rá“.
A szakember a cseréket illetően elárulta, Kleinheisler Lászlót izomprobléma miatt kellett lehoznia.
Az ellenfélről úgy nyilatkozott, hogy kivétel nélkül eltalálta a kezdő tizenegyét, így a szlovákok egyáltalán nem tudták meglepni az együttesét, amely tudta mire számíthat. Hozzátette, ennek ellenére a riválisnak középpályán sikerült érvényesítenie nagyobb tudását, amit el kell ismerni.


„Sikerült meglepni a szlovákokat a letámadással, de a gól hiányzott a játékunkból. Ennek ellenére emelt fővel jöhettünk le a pályáról“ – értékelt Kovács István, aki külön kiemelte, hogy a magyar szurkolók milyen nagyszerű hangulatot teremtettek azzal, hogy végig buzdították a nemzeti együttest.
A csapatkapitány Szalai Ádám sokkal kritikusabban ítélte meg a válogatott teljesítményét, szerinte a védekezés csapatszinten kiábrándító és elkeserítő volt, amit az első bekapott példáz a legjobban. Úgy fogalmazott, a két csapat játékosainak taktikai felkészültsége közötti különbség nyilvánvaló volt, ami elsősorban annak tudható be, hogy a szlovákok nívósabb bajnokságokban szerepelnek, mint a magyarok.
„Könnyű az értékelés egy győztes meccs után, még ha ez a győzelem nem is született könnyen. Lélektanilag jókor rúgtuk az első gólt, a másodikkal pedig eldöntöttük a három pont sorsát“ – mondta Pavel Hapal, a hazaiak cseh szövetségi kapitánya, aki úgy vélte, csapatának többnyire sikerült megtörnie a magyarok agresszivitását, illetve a siker kulcsaként – a „jó játék“ mellett – azt jelölte meg, hogy futballistái több párharcot nyertek a riválisnál.
A selejtezősorozat folytatásában Marco Rossi szövetségi kapitány csapata vasárnap 18 órától a világbajnoki ezüstérmes és csütörtökön az azeriek 2-1-es legyőzésével rajtoló horvátokat fogadja a Groupama Arénában.

https://www.facebook.com/events/828403835283370