Radványi: „Továbbra is a földön kell maradnunk!“

By
Updated: júl 24, 2017

Remekül kezdte az idényt Radványi Miklós csapata, a Mezőkövesd két forduló után hat ponttal áll az OTP Bank Liga élén.

Az elmúlt mérkőzésen a kövesdiek a Paks csapatát fogadták, amely a 60. percben már kétgólos előnyre tett szert, de a Radványi-legénység 11 perc leforgása alatt három gólt ért el és megfordította az eredményt.

„Jól sikerül belenyúlni a mérkőzésbe, mind a két cserém gólt szerzett, teljesítményükkel hozzátettek a sikerhez. 0:2-es állásnál azt gondoltam, cserélnem kell, hogy változtatni tudjunk az eredményen. Ezért betettem Veselinovicot, aki erőteljes csatár, az utóbbi időben remekül edz. Fizikálisan még nincs a toppon, 20-25 percet bír, meg tudja tartani a labdát, benne van a gól és helyzetet tud alakítani. Szerencsére első labdaérintésével gólt rúgott. Ezután a paksi Kecskés megkapta második sárga lapját, a kiállítás sorsára került. Egy perc múlva egyenlítettünk, ezután láttam a játékosokon, hogy győzelemre hajtanak és ez meg is lett.“ – értékelte a fordulatos találkozót Radványi Miklós, aki szerint az első fordulóban megszerzett hat pont után sem szabad megállni.

„Nem számítottam ilyen kezdésre, de ne szálljunk el. Azt mondtam, ha az első két forduló után négy pontunk lesz, meg leszünk elégedve, de a hat pont remek. Ez is azt mutatja, hogy jó úton haladunk. Az erősítések jól mutatkoznak, sokkal jobb a csapategység, mint tavaly. Természetesen két mérkőzés után is a földön kell maradnunk. Csak pozitívan lehet értékelni a két mérkőzést. Alázatosan kell tovább dolgoznunk és a többi eredmény is olyan lesz, mint szeretnénk.“

Hétfőn, aki megnézi az OTP Bank liga táblázatát, a Mezőkövesd csapatát találja az élen. „Ez szép és jó érzés, de nem szabad túlértékelni. Két fordulón vagyunk túl, remekül indult a rajt, de még nagyon sok mérkőzés van hátra. Ahogy mondtam, tovább kell dolgozni. Ezek kellemes dolgok. A futballban nem mindig süt a nap, néha beborul és esik az eső.”

https://www.facebook.com/events/828403835283370