Radványi: A csapatnak új impulzusra van szüksége

By
Updated: október 19, 2017

Fordulatos időszakot tudhat maga mögött Radványi Miklós, aki legutóbb a Mezőkövesd csapatát irányította az OTP Bank Ligában. A dunaszerdahelyi tréner májusban a kiesőjelölt kövesdi együttest vette át, majd csodával határos módon az élvonalban tartotta a gárdát. A nyár folyamán a keretben több változás is történt, ennek ellenére két győzelemmel nyitották az évadot. Ezután 10 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozat jött, a 12. fordulóban a Debrecen ellen elszenvedett hazai vereség után lemondott vezetőedzői posztjáról. Radványi Miklóst kérdeztük! 

Mikor és hogy fogalmazódott meg Önben a lemondás?

A kemény munka meghozza gyümölcsét, a minőségi munka elvégzése után pedig jönnek a sikerélmények. Az edzői munka nem csak az edzésekből áll, hanem elemzésekből, videózásból. Ha az ellenfél fel van térképezve, a csapat fantasztikusan edz egész héten, majd a mérkőzéseken olyan egyéni hibákat követ el, ahol nem lehet edzőként javítani, nincs sikerélmény. Eljön az idő, a döntés, amikor a játékosoknak új impulzusra van szükségük. Már a 10. fordulóban az Újpest elleni mérkőzés után megfogalmazódott bennem, hogy lemondok, de azon a meccsen egy nagyon jó első félidőt produkáltunk. Végül úgy egyeztünk meg, hogy tovább csinálom, mert a csapat folyamatosan fejlődött. Egy mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet, buta hibákból kaptuk a gólokat és ezeken mentek el a pontok. A Haladás ellen is nagyon jó meccset játszottunk, de buta hibákat követtünk el, kihagyott büntető, kiállítás, de ennek ellenére szereztünk egy pontot. Bizakodva vártuk a Debrecen elleni meccset, utána viszont már nem volt lelki erőm tovább csinálni a munkát. Leültem Tállai úrral és a vezetőséggel, majd közösen megegyeztünk, hogy ennek a csapatnak új impulzusra van szükségre. A csapat érdekeit tartottam szem előtt, ezért megegyeztünk a szerződésbontásról.

Mit szóltak a játékosok a lemondásához?

A játékosok voltak utánam, hogy ne mondjak, le, mert nagyon jó szakmai munka folyik a csapatnál, de úgy éreztem, a csapatnak impulzusra van szüksége.

Mit lehet olyankor tenni, amikor az edzéseken rendben megy, de a mérkőzéseken már nem?

Általában nagyon jó viszonyom van a játékosokkal, a csapatom szent. A játékosok se bolondok, tudják, hogy ha nem jönnek az eredmények, az edző menni fog. A futballt élvezni kell, nem lehet görcsösen játszani, már pedig ezt láttam rajtuk. Ebből kifolyólag jöttek a hibák és nem rúgtuk be a helyzeteket, a mérkőzéseken nem sikerült az, ami az edzéseken igen. Ezért éreztem, hogy új impulzus kell a csapatnak, hogy a játékosok ne görcsöljenek attól, mi lesz, ha nem jönnek az eredmények. A tudat alatt ez mindig bennük van.

Mit gondol, az új játékosok közül volt olyan, aki nem vált be?

Ez mindig lottójáték. Valakinek az egyik környezet jó, a másik nem.  A legnagyobb probléma az volt, hogy a harmadik forduló után megsérült a hátvédünk, Gohér, majd a támadónk, Novák Csanád, pár héttel később Pillár is kiesett. Abból a csapatból, amely az első két mérkőzést megnyerte, kisebb vagy nagyobb problémák miatt a 10. fordulóban már hat játékos kiesett. A Debrecen ellen pedig csak négy olyan játékos játszott, amely a teljes felkészülést velem kezdte. Akinek nincs meg a teljes alapozás, azoknál a holtponton nem lehet átjutni, mert már nincs ereje. Debrecenben azért nyertünk és Paks ellen 0:2-ről azért tudtunk felállni, mert azok a játékosok szerepeltek, akik a kezdettől nálam kezdték a nyári felkészülést. Utána jöttek minőségi játékosok, de nem voltak annyira fizikálisan felkészülve, mint akik velem kezdtek.

Mennyire volt nehéz dolga az átigazolási piacon?

Ilyen kellemes dolgom még sosem volt. Először Magyarországon éltem meg azt, hogy a klub hajlandó volt olyan játékost venni, akinek élő szerződése volt, vagyis pénzért vettünk játékost. Ahhoz voltam szokva, hogy mindig ingyen igazolunk játékosokat. De nagy volt a jövés-menés a keretben és mire egy csapat összeáll, az időbe telik. Ha a sérültek visszatérnek, a csapat a 7.-8. helyen is végezhet.

Mi vár Önre ezután?

Jelenleg pihenek. Egy stresszes időszakban mentem ki, meg kellett menteni a csapatot. A nyáron nagy változások történtek, az egész középpályánk elment, kezdődött a csapatépítés. Jól kezdtünk, de az utolsó másfél hónap nagyon megviselt. Elsősorban kielemzem a dolgokat, hol követtem el a hibákat. Ezután feltöltődöm, hogy újult erővel vágjak a munkába.

Visszatérne még a magyar bajnokságba?

Természetesen. Egy edző sosem mondhatja, hogy hol fog edzeni. Mindig oda kell menni dolgozni, ahol érdeklődés van a személye iránt. Ez nálam már többször előfordult, ezért voltam Frídekben, Miaván, most Mezőkövesden. Nagyon szívesen mennék vissza Magyarországra. Örülök, hogy lehetőséget kaptam az NBI-ben, nagyon jó embereket ismertem meg Mezőkövesdten. Szívesen vállalnék munkát a magyar csapatoknál.

https://www.facebook.com/events/828403835283370