Priskin mesterhármast szerzett, vezeti a góllövőlistát

By
Updated: november 26, 2020

Remekül teljesít az ETO FC Győr csapatában Priskin Tamás, a 34 éves támadó az NBII jelenlegi idényében 12 mérkőzésen lépett pályára és 12 gólt szerzett.

A szerdai hétközi 18. fordulóban a Szeged otthonában lépett pályára az ETO,  a győriek 0:4-es győzelmet arattak, Priskin Tamás pedig mesterhármast szerzett. A három találattal a támadó már 12 találatnál jár az idényben. „Nehéz összecsapásra számítottunk előzőleg. Szerencsére már az első félidőben 2-0-s vezetésre sikerült szert tennünk, emellett úgy érzem, hogy nagyon jól jöttünk ki a második játékrészre és sikerült megdupláznunk az előnyünket, ezáltal úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Mindenképp ki kell emelni Berki Istvánt, hiszen mind a négy gólpasszt ő adta, úgyhogy nyilván ez az ő és a csapat érdeme is. Én voltam, aki befejezte a támadásokat, aminek nagyon örülök, de ezért hatalmas köszönet jár a társaknak is.“

Az ETO együttese 18 forduló után a 10. helyen ál, a zöld-fehérek legutóbbi 5 mérkőzésükből négyet megnyertek.

Fotó: ETO FC Győr

https://www.facebook.com/events/828403835283370