Pótselejzetőre kényszerül a magyar csapat

By
Updated: október 14, 2015

A magyar labdarúgó-válogatott pótselejtezőre kényszerül a 2016-os, franciaországi kontinensviadal kvalifikációs sorozatában, mivel nem lett legjobb csoportharmadik.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapatát még a törökök előzhették meg a csoportkör utolsó, keddi játéknapján. Ez be is következett, ugyanis hazai pályán Selcuk Inan 89. percben szerzett szabadrúgásgóljával 1-0-ra legyőzték a már biztos résztvevő Izlandot, illetve Kazahsztán szintén 1-0-ra nyert Lettországban.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, legutóbb erre 1972-ben volt példa.

Az európai szövetség (UEFA) szerdán az UEFA-koefficiens alapján állapítja meg, hogy mely négy csapat lesz kiemelt a november 12-14. és 15-17. közötti pótselejtező vasárnapi sorsolásán. A párharcok oda-visszavágón dőlnek el.

A 78. perctől emberhátrányban küzdő törökök sikere egyúttal azt jelentette, hogy a vb-bronzérmes holland válogatott, amely ráadásul ezúttal is kikapott 3-2-re Csehországtól, 1984 óta először nem jutott ki a kontinenstornára.

A H csoportban a már csoportelső olasz válogatott egygólos hátrányból fordítva legyőzte a norvég együttest, amelyet így megelőzött a horvát csapat, azaz előbbi pótselejtezőt játszik, utóbbi pedig kijutott az Eb-re.

A B csoportban az első két helyezett – Belgium és Wales – már korábban biztosította a részvételét, a pótselejtezőt érő harmadik pozíciót ciprusi győzelmével Bosznia-Hercegovina szerezte meg.

A csoport:
Lettország-Kazahsztán 0-1 (0-0)
Hollandia-Csehország 2-3 (0-2)
Törökország-Izland 1-0 (0-0)
A csoport végeredménye: 1. (és Eb-résztvevő) Csehország 22 pont, 2. (és Eb-résztvevő) Izland 20, 3. (és Eb-résztvevő)Törökország 18, 4. Hollandia 13, 5. Kazahsztán 5, 6. Lettország 5
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

B csoport:
Belgium-Izrael 3-1 (0-0)
Ciprus – Bosznia-Hercegovina 2-3 (2-2)
Wales-Andorra 2-0 (0-0)
A csoport végeredménye: 1. (és Eb-résztvevő) Belgium 23 pont, 2. (és Eb-résztvevő) Wales 21, 3. (és pótselejtezős) Bosznia-Hercegovina 17, 4. Izrael 13, 5. Ciprus 12, 6. Andorra 0

H csoport:
Bulgária-Azerbajdzsán 2-0 (1-0)
Olaszország-Norvégia 2-1 (0-1)
Málta-Horvátország 0-1 (0-1)
A csoport végeredménye: 1. (és Eb-résztvevő) Olaszország 24 pont, 2. (és Eb-résztvevő) Horvátország 20, 3. (és pótselejtezős) Norvégia 19, 4. Bulgária 11, 5. Azerbajdzsán 6, 6. Málta 2
A horvátoktól egy büntetőpont levonva.

A csoportharmadikok tabellája:
1. Törökország 12- 7 16 pont – Eb-résztvevő
2. Magyarország 8- 5 15
3. Ukrajna 11- 4 13
4. Norvégia 8-10 13
5. Dánia 8- 5 12
6. Svédország 11- 9 12
7. Írország 8- 7 12
8. Bosznia-Hercegovina 11-12 11
9. Szlovénia 10-11 10