Nem számít meglepetésre az oroszok részéről Marco Rossi

By
Updated: október 13, 2020

A magyar válogatott kedden délután megérkezett Moszkvába, a szerdai Nemzetek Ligája-mérkőzés helyszínére, majd megtartotta a találkozót megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját – írja az mlsz.hu.

Marco Rossi szövetségi kapitány a sajtóeseményen elmondta: a bolgárok elleni meccset kivéve elégedett a csapat eddigi őszi teljesítményével, és bár az oroszok szeptembernem nyerni tudtak Budapesten, a játékunkat tekintve az a mérkőzés sem sikerült rosszul. „A szeptemberi, oroszok elleni mérkőzésen elkövettünk néhány hibát, ezért vesztettünk végül, de a játék minőségében nem maradtunk alul az oroszokkal szemben. Megvannak a szükséges információk az ellenfelünkről, úgy gondolom, nem tudnak meglepni bennünket szerdán, mint ahogyan Budapesten sem tudtak taktikailag meglepni bennünket. Azon a meccsen a játékosaim követték a megbeszélt taktikát és a szabályokat, ennek volt köszönhető, hogy felálltunk háromgólos hátrányból, és az utolsó húsz percben a döntetlenért harcolhattunk. Nagy meglepetésre nem számítok holnap sem, de várhatóan mi sem tudjuk majd meglepni ellenfelünket.“

A szövetségi kapitány hozzátette: még nem tudja, pontosan mennyit változtat a vasárnapi kezdőcsapaton, de ezúttal nem teheti meg azt, amit a szerbek elleni meccs előtt, vagyis nem lehet öt-hat változtatásra számítani. Újságírói kérdésre válaszolva Marco Rossi kijelentette: annak ellenére, hogy számunkra jelenleg az Izland elleni, novemberi mérkőzés a legfontosabb, nem rendelhetjük alá a moszkvai összecsapást az Eb-pótselejtezőre való felkészülésnek.

„Amikor felvesszük a magyar címeres mezt, nem gondolkodhatunk azon, hogy egy másik, egy későbbi mérkőzésre készüljünk fel. Minden válogatott mérkőzés fontos, és mindent meg kell tennünk a lehető legjobb szereplés érdekében. A szerbek és az oroszok elleni összecsapások önbizalmat adhatnak Izland ellen, és természetesen az itt szerzett tapasztalatokat felhasználhatjuk arra, hogy még jobbak legyünk novemberben, de egyelőre csak a holnapi mérkőzésre fókuszálunk. A megfelelő hozzáállást és akaratot minden idei mérkőzésünkön láttam a csapaton, ebben sokat fejlődtünk tavaly óta, és ezt szeretnénk holnap is megmutatni a pályán.“ – nyilatkozta Marco Rossi.

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Sigér Dávid elmondta: az oroszok remek játékosállománnyal rendelkeznek, de elsősorban csapatként jól, ez a legnagyobb erősségük. „Nekünk abból az önbizalomból kell merítenünk, amit az előző mérkőzéseinken szereztünk meg. A csapatunk erősségei egyre inkább kidomborodnak, az oroszok ellen is bátran, semmitől sem félve kell futballoznunk, így pariban lehetünk az ellenfelünkkel.“ mondta a Ferencváros középpályása.

Az orosz-magyar összecsapás szerdán 20:45 órakor kezdődik.

Fotó: MLSZ