Montenegróval is megmérkőzik a magyar válogatott

By
Updated: december 13, 2018

A magyar válogatott szeptember 5-én Podgoricában játszik felkészülési mérkőzést a montenegróiakkal – közölte az mlsz.hu.

A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének december 6-i sorsolásán a magyar válogatott ötfős csoportba került, ami azt jelenti, hogy jövő évben a tíz selejtezős játéknapból csak nyolcon lesz érdekelt. A válogatott szeptemberben és novemberben is csak egy-egy Eb-selejtezőn lép pályára, így ezekben a hónapokban felkészülési mérkőzéseket is játszik Marco Rossi együttese. A mai napon hivatalossá vált, hogy szeptember 5-én, négy nappal a szlovákok elleni hazai mérkőzés előtt Montenegró lesz az ellenfél.

– A montenegróiak elleni mérkőzés előtt már az Eb-selejtező sorozat felénél járunk majd, addigra jobban látjuk a helyzetünket a csoportunkban – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Marco Rossi szövetségi kapitány. – Nagy kísérletezést nem tervezünk a podgoricai mérkőzésre, amely azonban kitűnő lehetőség lesz arra, hogy még jobban felkészüljünk a szlovákok elleni budapesti meccsre. Kevés időnk van a közös gyakorlásra, ebből a szempontból nagy segítség lesz a Montenegró elleni összecsapás, hiszen tét nélkül tudunk egy olyan mérkőzést lejátszani, amelyen gyakorolhatjuk a taktikánkat, átismételhetjük a szükséges automatizmusokat a szlovákok elleni mérkőzés, valamint a többi hátralévő találkozó előtt. A montenegrói válogatott erős csapat, előttünk áll a világranglistán, és olyan klasszisokkal rendelkezik, mint a Monacóban futballozó Stevan Jovetić, az Atletico Madridban szereplő Stefan Savić, vagy a Laziót erősítő Adam Marusic. A novemberi felkészülési mérkőzés ellenfelének megtalálásán is dolgozunk, jövő év elején várhatóan teljes lesz a programunk, amit igyekszünk úgy alakítani, hogy a lehető legjobban szolgálja a felkészülésünket.

A magyar válogatott eddig két alkalommal játszott Montenegró ellen, mindkétszer felkészülési mérkőzésen. 2007 márciusában, a házigazdák történetének első válogatott meccsén, Podgoricában 2-1-es vereséget szenvedett a magyar csapat, majd 2008 augusztusában 3-3-as döntetlent ért el a két gárdaa Puskás-stadionban, utóbbi mérkőzésen a jelenlegi kerettagok közül Dzsudzsák Balázs is pályára lépett.

A Ljubisa Tumbakovic szövetségi kapitány vezette montenegrói válogatott jelenleg a 44. helyen áll a FIFA-világranglistán, a Nemzetek Ligájában a C divízióban szerepelt: a szerbek és a románok mögött, a litvánokat megelőzve harmadikként zárta csoportját.

A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek programja:

Március 21.: Szlovákia-Magyarország, 20.45
Március 24.: Magyarország-Horvátország, 18.00
Június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország, 18.00
Június 11.: Magyarország-Wales, 20.45
Szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia, 20.45
Október 10.: Horvátország-Magyarország, 20.45
Október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán, 18.00
November 19.: Wales-Magyarország, 20.45

https://www.facebook.com/events/828403835283370