Minden jegy elkelt a szlovák-magyar EB-selejtező vendégszektorába

By
Updated: február 6, 2019

A szlovák szövetség által biztosított mintegy kétezer, a vendégszektorba szóló belépő mindegyike elkelt szerda délutánra a magyar labdarúgó-válogatott Szlovákia ellen március 21-én, Nagyszombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőjére.

A magyar szövetség (MLSZ) a Facebook-oldalán azt írta, „a jegyek értékesítése az előzetesen meghirdetetteknek megfelelően reggel 8 órakor elindult“, ugyanakkor „az online rendszer a kiemelkedően nagy érdeklődés miatt a beérkező igényeket hosszabb várakozás után tudta beengedni a vásárlási felületre“. A jegyek 7800 és 9900 forintba kerültek.


Az MLSZ emlékeztetett rá, hogy a hazai Eb-selejtezőkre bérletet is lehet majd váltani, elsőként péntektől vasárnapig a Szurkolói Klub tagjai vehetik meg bérleteiket a négy hazai meccsre, jövő hétfőtől az első budapesti mérkőzés napjáig pedig mindenki számára megnyitják a vásárlási lehetőséget.
Az mlsz.hu múlt pénteken azt írta, a március 24-i Magyarország-Horvátország találkozó kiemelt mérkőzésnek minősül, ezért a törvény névre szóló jegyértékesítést ír elő az MLSZ számára. A jegyárak nem változtak a korábbi tétmérkőzésekhez képest: elhelyezkedéstől függően 3500-tól 15 000 forintig válthatók meg. A jegyeket elsőként február 15-től 17-ig kizárólag a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatják meg, majd február 18-tól a meccsnapig mindenki számára megnyílik a jegyvásárlási lehetőség. Egy személy egy tranzakció keretében legfeljebb négy jegyet vásárolhat.
„A bérletek megvásárlásával a szurkolók húsz százalékkal olcsóbban juthatnak be a hazai mérkőzésekre, mint ha egyenként vásárolnák meg azokra a jegyeket“ – hangsúlyozza az MLSZ.

A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai:
március 21.: Szlovákia-Magyarország
március 24.: Magyarország-Horvátország
június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország
június 11.: Magyarország-Wales
szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia
október 10.: Horvátország-Magyarország
október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán
november 19.: Wales-Magyarország

https://www.facebook.com/events/828403835283370