Ma ünnepli alapításának 110. évfordulóját a Diósgyőri VTK

By
Updated: február 6, 2020

A mai napon ünnepli 110. születésnapját a DVTK, a legnagyobb magyar régiós sportklub, ugyanis 1910. február 6-án néhány diósgyőri srác megalapította a Diósgyőri Vasgyár munkástermében a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét.

1909 őszén a vasgyári fiatalokban megszületett az elhatározás, hogy szervezett keretek között folytassák és egy miniszterileg jóváhagyott, alapszabályok szerint működő sportegyesületet hozzanak létre.
1910. február 6-án a vasgyári munkásétteremben a hetven fős tagság (zömében a DIK és a DVLI csapatainak tagjai) részvételével megtartott alakuló ülésen a jelenlévők egyhangúan elfogadták a javaslatot, hogy a megalakuló egyesület a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre nevet veszi fel, és azt is, hogy a csapat színe piros-fehér lesz. Ezzel létrejött a DVTK, amely immáron jogilag is megfelelt minden szabálynak.

Az első bajnoki évben, az 1912/1913-as idényben mindjárt megnyerte a Miskolci alosztályt a DVTK, és az Északi kerület döntőjében is csak egy góllal marad alul a kassaiakkal szemben. Egy évtizeddel később két év alatt kétszer játszott vidéki döntőt a DVTK, majd a profizmus bevezetése után az amatőrök között is döntőig menetelt a gárda.
Az 1940-es debütálás óta már több mint ötven évet töltött az élvonalban a klub, az 1978/1979-es idényben megszerzett bronzérem jelenti az egyik, az 1977-ben és 1980-ban elhódított Magyar Népköztársasági Kupa a második, a 2014-ben elnyert Ligakupa a harmadik csúcspontot.


Nem csak a határokon belül, hanem azon túl is letette névjegyét a klub. A DVTK labdarúgó csapata története során összesen 30 nemzetközi kupamérkőzést vívott és 18 játékost adott a magyar nemzeti csapatnak.

A DVTK-t kezdetben csak a labdarúgás jelentette, majd sorban csatlakoztak a különféle sportágak a klubhoz, amelyek kivétel nélkül tovább színesítették az egyesületet. A rendszerváltást követően szakosztályokra hullott a klub, amely napjainkban ismét lépésről lépésre építkezve válik Északkelet-Magyarország vezető klubjává, ahol a hagyományoknak megfelelően jelenleg 18 sportág várja a sportolni és szurkolni vágyó fiatalokat és idősebbeket egyaránt.

https://www.facebook.com/events/828403835283370