Kínába szerződik a magyar válogatott hátvédje

By
Updated: január 5, 2017

A lengyel Wisla Kraków együttesétől a kínai élvonalban szereplő Yanbian Funde csapatához szerződhet Guzmics Richárd, a magyar labdarúgó-válogatott védője.

A játékost képviselő F-Group menedzseriroda tájékoztatása szerint Guzmics csatlakozott a Spanyolországban edzőtáborozó ázsiai együtteshez, és már megszületett a megállapodás, vagyis amennyiben megfelel az orvosi vizsgálatokon, aláírhatja szerződését.

A szombathelyi születésű Guzmics a Haladásban kezdett futballozni, és 2014-ig a nevelőegyesületét erősítette, akkor igazolt Krakkóba, vagyis a Yanbian FC még csak a harmadik klubja lehet. A 29 éves játékos a magyar válogatottban eddig 22 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.

A Yanbian FC jogelődjét 1955-ben alapították, a jelenlegi formájában, profi csapatként 1994 óta működik. A kínai élvonal előző idényében a kilencedik helyen végzett. Guzmics nem az első magyar játékos az egyesület történetében: 2000-ben Telek András 26 mérkőzésen lépett pályára az akkor éppen Jilin Aodong néven szereplő együttesben.

A klub székhelye Kína egyik legkeletibb részén, az észak-koreai határtól mintegy negyven kilométerre fekvő Jencsi városában van.

https://www.facebook.com/events/828403835283370