Hivatalos: Már nem Rebrov a Ferencváros vezetőedzője

By
Updated: jún 4, 2021

Távozott Szerhij Rebrov vezetőedző a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától.

A klub pénteki hivatalos közleménye szerint az ukrán szakember lemondott posztjáról.
„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, valamint minden ferencvárosi szurkolónak, hogy támogatták a munkámat. A sikereket együtt értük el, örülök, hogy egy ilyen népszerű és nagy múltú együttesnél dolgozhattam“ – idézte a honlap a 46 éves trénert, aki 2018 nyarán került az Üllői útra. Irányításával a zöld-fehérek sorozatban háromszor végeztek az élen az OTP Bank Ligában, az előző szezonban az Európa-liga, a mostani idényben pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak.
Rebrov 2018 augusztusa és 2021 májusa között 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján, a sorozatban elért három bajnoki címe olyan tett, amit a Ferencváros 93 évvel korábban, 1926 és 1928 között tudott csak végrehajtani.
Rebrov vezetésével a gárda 2019-ben az Európa-liga csoportkörében szerepelt: az Espanyol, a Ludogorec és a CSZKA Moszkva mellett egy győzelemmel, négy döntetlennel és mindössze egy vereséggel végzett a csoport harmadik helyén. Tavaly a gárda még egy szintet lépett, 25 év elteltével újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, itt az FC Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev volt a zöld-fehérek ellenfele, akik végül csak az ukránok ellen tudtak pontot szerezni.
A bajnokságban simán végzett az élen a Ferencváros, ráadásul a jelenlegi, 12 csapatos rendszerben rekordot jelentő 78 ponttal zárt, és a kapott gólok tekintetében (22) is csúcsot döntött.
Sajtóhírek szerint Rebrov utódja az osztrák élvonalban szereplő Austria Wientől érkező Peter Stöger lehet.
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor május 19-én az Origo.hu portálon elmondta, hogy Rebrov már február 10-én felmondott.
Fotó: MTI

https://www.facebook.com/events/828403835283370