Hivatalos: Ivan Petrjak a MOL Vidi csapatához igazolt

By
Updated: máj 17, 2019

Hivatalosan is a MOL Vidi FC játékosa lett Ivan Petrjak, az ukrán játékos jólius 1-től végleg a fehérvári csapathoz igazol – közölte a klub honlapja.

A MOL Vidi FC és a Sahtar Doneck megállapodása alapján a 2019/2020-as szezon elejétől Székesfehérváron folytatja pályafutását Ivan Petrjak! Az ukrán válogatott játékos játékjogát végleg megvásároltuk.

Ivan Petrjak 1994. március 13-án született, első profi szerződését az ukrán élvonalban szereplő Zorya Luhansk gárdájával kötötte, ahol 2011-ben be is mutatkozott az első osztályban. Egészen 2017 nyaráig a luhanszki együttest erősíttte, majd a 2017/2018-as szezonban a Sahtar Doneck játékosa lett, ahol bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, és pályára lépett a Bajnokok Ligájában is.

A pálya mindkét szélén bevethető támadó hazájában 101 bajnokin 10 gólt és 12 gólpasszt jegyzett, 2016-ban pedig bemutatkozott az ukrán válogatottban is, Ciprus elleni debütálását eddig további négy fellépés követte. Ivan a jelenleg is zajló, 2018/2019-es szezonban kölcsönjátéskosként a Ferencvárosban szerepel, a bajnoki címből 28 meccsen 6 góllal és 11 assziszttal vette ki a részét.

https://www.facebook.com/events/828403835283370