Hamilton győzött, konstruktőri világbajnok a Mercedes

By
Updated: november 11, 2018

A friss ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Brazil Nagydíjat, sikerével pedig bebiztosította csapata sorozatban ötödik konstruktőri világbajnoki címét.

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei 10. és pályafutása 72. futamgyőzelme.
Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó legalsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.
Hamilton a rajtot kiválóan kapta el, nem úgy a második kockából induló Sebastian Vettel (Ferrari), aki kénytelen volt az első kanyarban maga elé engedni a nála sokkal jobban startoló Valtteri Bottast (Mercedes). Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Vettel volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de az akkor még hatodik Verstappen az első tíz körben megcsinálta a show-t: a 21 éves holland pilóta előbb Räikkönent, majd Vettelt, aztán Bottast is látványos, bátor és tökéletesen kivitelezett előzéssel utasította maga mögé, aztán üldözőbe vette Hamiltont.


A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 19. körben, egy körrel később pedig Hamilton is friss abroncsokat kapott, majd a Ferrarik következtek: Vettel a 28., Räikkönen a 32. körben járt a boxban, a sort pedig Verstappen zárta, aki a 36. körben kapta meg az új gumikat.
A kerékcserék után a jól taktikázó Red Bull versenyautójával Verstappennek megnyílt az esélye harcba szállni a győzelemért, és a holland versenyző a 39. körben meg is előzte Hamiltont.
Arra azonban Verstappen sem számíthatott, hogy ezen – a számára kiválóan alakuló – futamon egy lekörözött pilóta okozza a vesztét: a francia Esteban Ocon (Force India) a célegyenes utáni második kanyar bejáratánál nem hagyott elég helyet Verstappennek, a két autó összeért, és mindkettő megpördült.
Hamilton ennek köszönhetően visszavette a vezetést, Verstappen kénytelen volt besorolni másodiknak, a harmadik pozíciót pedig Räikkönen foglalta el, miután a Ferrari csapatutasításának megfelelően előbb Vettel elengedte őt, majd a finn megelőzte honfitársát, Bottast.


Vettel 18 körrel a leintés előtt ismét a boxba hajtott új gumikért, és hetedikként tért vissza a versenybe, de azonnal javított egy pozíciót.
Tíz körrel a vége előtt Hamilton, Verstappen, Räikkönen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, és ez a leintésig már nem változott.
A vb két hét múlva Abu-Dzabiban zárul.

Brazil Nagydíj, Sao Paulo (71 kör, 305,879 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:29.066 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.469 másodperc hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 4.764 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 5.193 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 22.943 mp h.
6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 26.997 mp h.
7. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 44.199 mp h.
8. Romain Grosjean (francia, Haas) 51.230 mp h.
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 52.857 mp h.
10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 20 futam után (még 1 van hátra):
pilóták:
1. Hamilton 383 pont – már világbajnok
2. Vettel 302
3. Räikkönen 251
4. Bottas 237
5. Verstappen 234
6. Ricciardo 158
7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 69
8. Perez 58
9. Magnussen 55
10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50
11. Esteban Ocon (francia, Force India) 49
12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 45
13. Grosjean 35
14. Leclerc 33
15. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 29
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 12
17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 9
18. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 4
20. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1
csapatok:
1. Mercedes 620 pont – már világbajnok
2. Ferrari 553
3. Red Bull 392
4. Renault 114
5. Haas 90
6. McLaren 62
7. Force India 48
8. Sauber 42
9. Toro Rosso 33
10. Williams 7