FIFA-világranglista: Négy helyet javított a magyar válogatott

By
Updated: november 29, 2018

Továbbra is Belgium áll az élen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) friss, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, a magyar válogatott négy helyet javítva az 51. pozíciót foglalja el.

A szervezet honlapja szerint a vb-bronzérmes belga együttes hat pontot veszített ugyan, de az egy hónappal ezelőtti állapothoz hasonlóan ezúttal is a lehető legkisebb különbséggel, egy ponttal jobban áll a világbajnok franciáknál. A top 10-ben mindössze egy változás történt, az Európa-bajnok portugálok egy helyet javítottak, Uruguay pedig egyet rontott.


A magyarok – akik a legutóbbi rangsor elkészítése óta a Nemzetek Ligájában 2-0-ra legyőzték Észtországot, majd Finnországot is a Groupama Arénában – négy helyet javítottak, és Ghánával holtversenyben az 51. helyen állnak.
A FIFA még az oroszországi világbajnokság előtt bejelentette: a vb után jelentősen átalakul a férfi világranglista pontszámítása, amely már a magyar származású amerikai sportvezető és fizikus, Élő Árpád által kidolgozott és az ő nevét viselő rendszer alapján történik, ahogyan a sakkozóknál is.
Az újfajta ranglistaszámítás szerint minden mérkőzés után kapnak vagy veszítenek pontokat a válogatottak. A győzelemért egy, a döntetlenért fél pont jár, de fontosság szerint nyolc kategóriába sorolták a találkozókat. A legkisebb szorzóval (0,5) azok rendelkeznek, amelyeket nem hivatalos nemzetközi játéknapon rendeznek, a legnagyobbal (6) pedig a világbajnoki meccsek a negyeddöntőtől a fináléig.
Ezt a rendszert a női válogatottaknál már korábban bevezették, a férfiaknál augusztusban tértek át rá.

FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):
1. ( 1.) Belgium 1727 pont
2. ( 2.) Franciaország 1726
3. ( 3.) Brazília 1676
4. ( 4.) Horvátország 1634
5. ( 5.) Anglia 1631
6. ( 7.) Portugália 1614
7. ( 6.) Uruguay 1609
8. ( 8.) Svájc 1599
9. ( 9.) Spanyolország 1591
10. (10.) Dánia 1589
11. (12.) Argentína 1582
12. (11.) Kolumbia 1575
13. (13.) Chile 1565
14. (15.) Hollandia 1560
és (17.) Svédország 1560
16. (14.) Németország 1558
…51. (55.) MAGYARORSZÁG 1412
51. (52.) Ghána 1412