EL: Orosz, bosnyák és litván ellenfeleket kaphatnak a magyar csapatok

By
Updated: júl 23, 2018

Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a második körben búcsúztatja a spanyol Sevilla együttesét.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában hétfőn készítette el a sorsolást, az újpestiek továbbjutásuk esetén a Zalgiris (litván)-Vaduz (liechtensteini) párharc győztesével mérkőzhetnek meg.
A versenyben lévő másik magyar csapat, a Budapest Honvéd az Ufa (orosz)-Domzale (szlovén) versengés továbbjutójával találkozhat. A második fordulóban – amelynek első mérkőzésére csütörtökön, a visszavágóra jövő héten kerül sor – a kispestiek a luxemburgi Niedercorn csapatával mérkőznek.
Amennyiben a Vidi FC a selejtező második fordulójában búcsúzik a Bajnokok Ligájától – a bolgár Ludogorec gárdájával találkozik -, átkerül a második számú európai kupasorozatba, és a harmadik fordulóban majd a Zrinjski (bosnyák)-Valletta (máltai) párharc győztesével játszik a bajnokok ágán.
Az EL-selejtező harmadik fordulójának első összecsapását augusztus 9-én, a visszavágót 16-án rendezik, az első mérkőzésén az Újpest és Vidi otthon, míg a Honvéd idegenben lépne pályára. A csoportkörbe jutáshoz még további egy fordulót kell sikerrel venni.

Európa liga 3. selejtezőkör:
Ludogorec Razgrad (bolgár)/Mol Vidi FC (magyar)–Zrinjski (bosnyák)/Valletta (máltai)
Sevilla (spanyol)/Újpest–Zalgiris Vilnius (litván)/Vaduz (liechtensteini)
Ufa (orosz)/Domzale (szlovén)–Budapest Honvét/Progres Niederkorn (luxemburgi)

https://www.facebook.com/events/828403835283370