Bevette Pozsonyt, magabiztos győzelmet aratott a Slovan ellen a Ferencváros

By
Updated: júl 27, 2022

Magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros a Slovan otthonában a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágó mérkőzésén, a zöld-fehérek 1:4 arányban múlták felül a szlovák bajnokot.

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Fradi, az elejétől kezdve aktívan, veszélyesen futballozott. A hazaiak már a 11. percben cserére kényszerültek, ugyanis Čivić és Medveděv párharca után a Slovan játékosa a földön maradt, végül hordágyon vitték le a pályáról.

A 20. percben vezetést szerzett a Fradi, Čivić beadása után Boli küldte a hálóba a labdát – 0:1. Ezzel kiegyenlítette az összesített állást, de csak a 31. percig, amikor is Mmaee félig belőtt labdáját Zachariassen küldte a kapuba – 0:2. A Ferencváros végig magabiztosan játszott, nem engedte kibontakozni a Slovan játékosait. Fordulás után kissé feljavult a Slovan játéka, de az első komolyabb szlovák helyzet a 70. percben érkezett, amikor egy szöglet után De Marco fejjel vette be Dibusz hálóját – 1:2.

Az utolsó 10 percben több játékost is cserélt a Slovan, pályára került ifjabb Weiss is, aki viszont a hosszabbításban megsérült, így le is kellett cserélni. Fejben már talán a hosszabbításra készült a két csapat, egészen a 89. percig, amikor is Botka Endre jobboldali beadását Traoré küldte a hálóba – 1:3. Az utolsó percekben teljesen kinyitotta védelmét a Slovan, a 94. percben egy ellentámadás során Laidouni vezette a labdát a hazai védőre, végül 17 méterről parádésan talált a kapuba – 1:4.

A Ferencváros visszavágott a hazai 1:2-es vereségért, így 5:3-as összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörébe, ahol az azeri Qarabag lesz a Fradi ellenfele.

Slovan – Ferencváros 1:4 (0:2)
Pozsony, 21 500 néző
Játékvezető: Marco Di Bello (olasz)
Gólszerzők: De Marco (70.), illetve Boli (20.), Zachariassen (31.), Traore (89.), Laidouni (94.)
Sárga lap: De Marco (27.), Kankava (52.), Kucka (55.), Saponjic (84.), illetve Laidouni (3.), Zachariassen (55.), Traore (57.)
Továbbjutott: a Ferencváros 5-3-as összesítéssel.
Slovan: Chovan – Medvedev (Green, 10.), Kasia, Abena, De Marco – Kucka (Holman, 92.), Kankava (Agbo, 92.) – Barszegjan, Csakvetadze, Pauschek (Weiss, 87.) – Saponjic (Cavric, 87.)
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Laidouni, Zachariassen, Esiti – Nguen (Thelander, 93.), Boli (Vécsei, 63.), Traore

Fotó: Ferencváros Facebook

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.