Az Európa liga főtáblájának küszöbén a Ferencváros

By
Updated: august 28, 2019

A Ferencváros kedvező helyzetből, az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően fogadja csütörtökön a litván Suduva együttesét a labdarúgó Európa-liga selejtező utolsó fordulójában, a párharc győztese bejut a csoportkörbe.

A magyar bajnokcsapat a múlt csütörtöki összecsapást követően vasárnap a bajnokságban, több kulcsjátékosát is nélkülözve a Puskás Akadémia vendégeként 4-1-es vereséget szenvedett, melyet követően a szurkolók kérdőre vonták az együttest. Lovrencsics Gergő csapatkapitány a találkozó után a lelátón magyarázkodott a drukkereknek; ezzel az eredménnyel nehéz helyzetbe hozta magát a gárda, hiszen a szurkolók még nehezebben bocsátanák meg, ha a litván csapattal szemben nem harcolná ki a továbbjutást az együttest.


Az El-párharc első mérkőzésén a Ferencváros végig irányított, de helyzeteit nem tudta gólra váltani. A Suduva várhatóan a Groupama Arénában is azt a taktikát választja majd, amivel már a Makkabi Tel Avivot is elbúcsúztatta az előző körben. Az izraeliek elleni visszavágón a litvánok mindössze kétszer próbálkoztak kapura lövéssel, de két gólt szereztek, ellentétben a 19 izraeli lehetőséggel.


A Ferencváros 15 évvel ezelőtt volt legutóbb ilyen közel a csoportkörös szerepléshez az európai kupaporondon, akkor az angol Millwall gárdájával került szembe – igaz, akkor csak ezt az egy párharcot kellett megnyerni az UEFA Kupa főtáblához. Idegenben a magyar együttes 1-1-es döntetlent harcolt ki, majd az Üllői úton 3-1-re diadalmaskodott.
A Suduva az elmúlt két szezonban is a főtábla előtti utolsó selejtezőkörben bukott el: tavaly a skót Celtic Glasgow, egy évvel korábban pedig a Ludogorec bizonyult túl nagy falatnak számára.
A 20 órakor kezdődő találkozón az olasz Marco Guida lesz a bíró, ő vezette 2016-ban a Midtjylland-Fehérvár Európa-liga-selejtezőt, amelyen a magyar csapatból a 47. percben kiállította Paulo Viníciust. A székesfehérváriak emberhátrányban kiharcolták a hosszabbítást, végül azonban 2-1-es összesítéssel a dán csapat jutott tovább.
A mérkőzést az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.

https://www.facebook.com/events/828403835283370