A litván Suduva otthonában kezdi meg küzdelmeit a Ferencváros

By
Updated: august 21, 2019

Az Európa-ligában a főtáblára jutásért harcol a Ferencváros labdarúgócsapata, amelynek a litván Suduva együttesén kell túljutnia ahhoz, hogy tizenöt év után újra a csoportkörben szerepeljen a második számú európai kupasorozatban.

A Suduva az előző körben óriási meglepetést okozott azzal, hogy búcsúztatta az izraeli Makkabi Tel Aviv együttesét, ezzel együtt is sokkal inkább a magyar bajnokcsapat tekinthető a párharc esélyesének. Szerhij Rebrov együttese a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdett, ott bravúrosan verte ki az elmúlt években többször is főtáblás bolgár Ludogorecet, majd a máltai Valletta sem jelentett komoly akadályt. A harmadik körben a horvát Dinamo Zagreb a zöld-fehérek fölé kerekedett, akik így a következő lépést már az Európa-ligában tehetik meg.


A Suduva ugyan kettős győzelemmel jutott tovább az előző fordulóból, ugyanakkor a Makkabi a párharc mindkét mérkőzésén óriási fölényben futballozott, a visszavágón például 19 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, míg a litvánok gyakorlatilag százszázalékos helyzetkihasználással nyerték meg 2-1-re az összecsapást.
A Ferencváros tizenöt évvel ezelőtt volt legutóbb ilyen közül az európai kupaszerepléshez, akkor az angol Millwall csapatával került szembe – igaz, akkor csak ezt az egy párharcot kellett megnyerni a UEFA-kupa főtáblához. Idegenben a magyar együttes 1-1-es döntetlent harcolt ki, majd az Üllői úton 3-1-re diadalmaskodott.
A Suduva az elmúlt két szezonban is a főtábla előtti utolsó selejtezőkörben bukott el: tavaly a skót Celtic Glasgow, egy évvel korábban pedig a Ludogorec bizonyult nagy falatnak számára.
A csütörtöki találkozó 19 órakor az osztrák Manuel Schüttengruber sípjelére kezdődik, a visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Groupama Arénában.