A Honvéd csapatához igazolt a válogatott Nagy Dominik

By
Updated: január 19, 2021

Tovább erősödik a Budapest Honvéd FC játékoskerete, amely megállapodott a válogatott középpályással, a 25 esztendős Nagy Dominikkal, aki kétéves szerződést kötött a Honvéddal – közölte a klub honlapja.

„Dominik egy sokoldalú, minőségi játékos, aki nagyon motiváltan érkezett hozzánk. Kell egy kis idő, hogy utolérje magát de biztosak vagyunk benne, hogy segíteni fogja a csapatot a sűrű versenynaptár okozta meccsdömpingben, valamint a következő szezonban is. A megbeszélések alatt végig azt éreztük, hogy a Honvédban szeretne futballozni, amiben az is szerepet játszott, hogy ismeri a csapat nagy részét, illetve a vezetőedzőt is” – mondta Kun Gábor ügyvezető.

A tízszeres válogatott labdarúgó Pécsen kezdte a pályafutását, 16 évesen mutatkozott be az első osztályban, így Dárdai Pált követően ő lett a PMFC második legfiatalabb NB I-es játékosa. Ezt követően játszott Kozármislenyben, majd a Ferencváros szerződtette, ahol bajnok és kupagyőztes lett. 2017-ben szerződtette a lengyel Legia Warszawa, ahol szintén két bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett, legutóbb pedig a görög Panathinaikosz kölcsönjátékosa volt. A lengyel bajnokságban 60 meccsen 11 gól és 10 gólpassz a mérlege, az NB I-ben 59 mérkőzésen 2 gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, a görög első ligában pedig 8 találkozón 1-1 gólt és gólpasszt könyvelhetett el.

„Vártam már, hogy aláírjak és eldőljön a sorsom, boldog vagyok, hogy itt lehetek a Honvédnál, hiszen csapattal edzhetek. Izgatottan várom, hogy a Honvéddal tréningezzek, örülök, hogy szinte mindenkit ismerek, játszottunk együtt, vagy éppen egymás ellen korábban. Pisont Istvánnal szoros kapcsolatot ápolok, hiszen az utánpótlás-válogatottnál volt edzőm már. Azon leszek, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi formámat és játékba lendüljek. Bár ősszel egy rosszabb periódusban volt a klub, de azt gondolom, hogy a tavasz folyamán elindul felfelé a csapat. Ehhez szeretném hozzátenni a magamét jó és eredményes játékkal.” – nyilatkozta a Honvéd honlapján a frissen igazolt Nagy Dominik.

Fotó, forrás: honvedfc.hu

https://www.facebook.com/events/828403835283370