A Ferencvárostól távozó védővel erősít a MOL Fehérvár

By
Updated: jún 16, 2021

A Ferencvárostól távozó védővel erősít a MOL Fehérvár, amely leigazolta Marcel Heistert – közölte a klub honlapja. 

A 28 éves védő az elmúlt három szezont az FTC-nél töltötte, előtte játszott a Beitar Jerusalem, az NK Istra, az NK Zadar és a Hoffenheim II csapataiban is. Marcel Heister, aki Németországban született, de horvát felmenőkkel is rendelkezik, több mint 100 alkalommal lépett pályára a horvát és 70 alkalommal a magyar első osztályban.

 

„Örülök, hogy továbbra is Magyarországon folytathatom a pályafutásomat, a családommal nagyon megszerettük az országot. Külön köszönetet szeretnék mondani a MOL Fehérvár FC-nek azért, hogy hosszú távon számolnak velem. Bízom benne, hogy a következő időszakban sok szép fehérvári sikernek lehetek a részese. Alig várom, hogy bemutatkozhassak a Vidiben” – nyilatkozta a fehérváriak honlapján Marcel Heister.

“Olyan válogatott szintű futballistát igazoltunk, aki tudja, hogy kell győzni. Ráadásul olyan poszton játszik, ahova mindig nagyon nehéz erősítést jelentő játékost hozni, márpedig ő ilyen. Nem indultunk nyerő helyzetből, mikor megkerestük, hiszen más klubokkal ellentétben csak a bajnokság végén vettük fel vele a kapcsolatot, miután bejelentették, hogy nem hosszabbít az előző klubjával. Nagyon komoly ajánlatokat utasított vissza és döntött úgy, hogy minket választ, aminek nagyon örülünk” – fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370