A Chelsea szerb játékosával erősít a MOL Fehérvár FC

By
Updated: september 1, 2019

A 2019-2020-as szezonban kölcsönben a MOL Fehérvár FC-nél szerepel a Chelsea játékosa, Danilo Pantics – közölte a klub honlapja.

A 22 éves szerb, középpályásként és támadóként is bevethető játékos a Partizanban nevelkedett, ahonnan 2015 nyarán igazolt az angol sztárcsapathoz. A londoniak az elmúlt években többször is kölcsönadták, játszott a holland Vitesse és Excelsior gárdáiban, az elmúlt két szezonban pedig újra anyaegyesületét erősítette, szintén kölcsönben. Az előző szezonban 32 bajnokin 6 gólt ért el a Partizan színeiben, minden sorozatot figyelembe véve 45-ször kapott lehetőséget tavaly és 8 találatot szerzett. Rendszeresen meghívót kap a szerb utánpótlás válogatottakba, az U21-esek között 13-szor szerepelt. Pantics ott volt a belgrádi csapatban 2017 augusztusában, az Európa Liga rájátszásában rendezett Vidi – Partizan párharc alkalmával is, az első mérkőzést a kispadról nézte végig, a másodikon a 77. percben lépett pályára. A Fehérvár vezetőedzője első belgrádi időszakában, 2013 decemberétől 2015 márciusáig együtt dolgozott Danilo Panticcsal.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370