92 éve született Puskás Ferenc

Amikor megszületett, még senki sem sejtette, hogy átírja a futballtörténelmet, és hogy valaha az egyik legnagyobb legendaként tartják majd számon. Egy játékos, pontosabban A JÁTÉKOS – így, csupa nagybetűvel, aki 1927. április 1-jén látta meg a napvilágot Budapesten, és aki pályafutása során világhírnévre tett szert. Nem véletlenül, hiszen a futball legnagyobbjaival játszhatott és dolgozhatott együtt. Elég, ha csak annyit mondok: Puskás Ferenc. Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás így nyilatkozott róla: „Futballistaként olyan magasságba emelkedett, mint nagyon kevesen a világ labdarúgásában. Rajta keresztül ismerték és tudták azt, hogy létezik Magyarország.” Születésének 90. évfordulóján mindenki Öcsi bácsijáról emlékezünk.

A kezdetek kezdetén

Születése után Kispestre költöztek, ahol édesapja félprofi labdarúgóként, majd a Budapest Honvéd edzőjeként tevékenykedik. Szerény körülmények között élnek, közvetlenül a pálya mellett, így evidens, hogy a kis Öcsi hol tölti a legtöbb idejét. Pénz hiányában ekkor még rongyokból készített labdával játszottak a közeli grundon, akár napi 10 órán keresztül is. Ekkor lett legjobb barátja a szomszédból Bozsik József, akivel később a Kispestben, majd a válogatottban is csapattársak lettek. Puskás egyszer ifjabb korában még azt is kikönyörögte, hogy hamis igazolással ugyan, de léphessen pályára a tőle idősebbeknél, így kerülhetett sor arra is, hogy 16 évesen már a Kispest felnőtt csapatában játsszon. Mivel édesapja mindkettejükben látta a tehetséget, igyekezett csiszolni a játékukon és egyengetni pályafutásukat. Annyira szerették a játékot, hogy még a világháború idején is mindent megtettek azért, hogy a különféle leventebajnokságokban futballozhassanak – holott már megbénult a sportélet az ország nagy részén.

A Budapest Honvéd és a legendás Aranycsapat

Klubcsapatában 1943 őszén mutatkozik be, miután egy influenzajárvány miatt több játékos nem tudja vállalni a játékot. Ekkor kezdik „Puskás Öcsinek” és „Svábnak” szólítani. Már húsz-huszonkét évesen megkísérelték elcsábítani a nyugati sztárklubok, ő azonban annyira erősen kötődött Kispesthez, hogy eszébe sem jutott külföldre költözni. A második világháború után, 1945-ben behívást kap a magyar válogatottba, ahol edzője Sebes Gusztáv. Az edző csodálta Puskás játékát, és már ekkor megjósolta, hogy tanítványa egy napon a világ legjobb futballistájává válik. A hírhedt Aranycsapat, élén Puskással minden idők legsikeresebb magyar csapatává vált. 1950. május 14-től 1954. július 4-éig 32 meccsen keresztül nem kaptak ki (e sorozaton belül is csak négy döntetlen volt, a többi mérkőzést megnyerték). 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert Helsinkiben a magyar együttes, amelynek immár Puskás Ferenc a csapatkapitánya. A következő évben az olaszok legyőzésével Magyarország megnyerte az Európa-bajnokság elődjét, majd „Az évszázad mérkőzésének” kikiáltott rangadón, 1953. november 25-én, a Wembley Stadionban legyőzte az otthonában addig veretlen angol válogatottat, amelyen Puskás 2 gólt lő. A csapat sorra nyerte a meccseit ezt követően is, egészen az 1954-es világbajnokság döntőjéig, ahol váratlanul, és rendkívül balszerencsés módon vereséget szenvedett Nyugat-Németországtól, így Puskás nem a világbajnoki trófeát, hanem „csak” az ezüstérmet vehette át a FIFA elnökétől Bernben.

Az 1956-os forradalom és annak következményei – így került a világ egyik leghíresebb csapatához

A forradalom mindent megváltoztatott. Amikor november végén elhagyták az országot, nem is gondolták, hogy közülük sokan évtizedekig nem térnek majd haza. A forradalom bukása, a hazai sportvezetés rugalmatlansága és a csábító nyugati lehetőségek az Aranycsapat sztárjait arra ösztönözte, hogy külföldön próbáljanak szerencsét. Az Aranycsapat ezzel véglegesen feloszlott. Puskás a magyar válogatottban a korszak politikai dogmáinak megfelelően soha többet nem szerepelhetett, ám 85 mérkőzésen lőtt 84 gólja így is máig világcsúcs. Bécsben és Olaszországban vészelte át ezt az időszakot, majd nagy meglepetésre szerződést kapott a Real Madridban. 31 évesen, a felesleges súlyfeleslegtől megszabadulva, a világsztárokkal teletűzdelt királyi gárdában csaknem 10 évig futballozott, és 180 mérkőzésen 156 találatot szerzett. Elképesztő, megdönthetetlen gólrekordokat állított be. Az Öcsiből „Panchóvá” lett játékos később edzőként körbejárta a földgolyót: dolgozott valamennyi kontinensen, játékosai mindenütt rajongtak érte, s bemutatkoznia sehol sem volt szükséges. Legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, a szinte amatőr csapattal 1971-ben bejutott a Bajnokok Ligája (BEK) döntőjébe, ahol csak a kor kiemelkedő együttesén, az Ajaxon nem sikerült felülkerekednie játékosainak.

Pályafutásának vége és betegsége

Pályája végén hazatért, négy mérkőzésre afféle erkölcsi elégtétel gyanánt a válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is ellátta, majd évekig képviselte az MLSZ-t és a magyar kormányt különféle nemzetközi delegációk vezetőjeként, tagjaként. Egészsége azonban hamarosan megromlott, az Alzheimer-kór speciális fajtája támadta meg, és 2000-től folyamatos kórházi kezelésre szorult. Sorban látogatták meg őt a külföldi hírességek, legfigyelmesebb ápolásáért mindenki mindent megtett, többek közt Alfredi Di Stefano is, de annyit persze senki, mint a felesége, aki éveken át minden nap ott ült a betegágya mellett. Ő így nyilatkozott szeretett férjéről:„Hogy mi fogott meg benne először? A vidámsága. Optimista volt, semmiből sem csinált problémát, szórta a tréfákat, hihetetlenül mulatságos és nagyon éles eszű fiú volt.” A Nemzet Sportolója, a magyarság és a futball 20. századi szimbóluma 2006. november 17-én távozott el közülünk, hogy – ahogy ő mondta – csatlakozzon odafönn a többiekhez, a mennyei válogatotthoz. Puskásnak ott is jár a tízes mez, és a csapatkapitányi karszalag, mert ő Magyarország örökös kapitánya… És a világ futballrajongóinak kedvence.

„…Én imádtam a futballt! Imádtam a családomat és mindig a futballpályán jártam, engem több más nem érdekelt. Az én kabalám mindig a labda volt. Akkor éreztem magam biztosnak, amikor a labda nálam volt, vagy ha a labdába belerúghattam…” – Puskás Ferenc