Óriási harc a kiesés elkerüléséért az OTP Bank ligában

By
Updated: jún 1, 2018

Az Újpest-Debrecen mérkőzésen dől el a bronzérem sorsa, míg öt csapat még a kiesés elkerüléséért harcol az OTP Bank Liga szombati zárófordulójában.

Amennyiben a harmadik helyen álló, friss kupagyőztes lila-fehérek győznek, akkor nem kell a többi eredményre figyelniük és 2009 után először a dobogón végeznek. Ha a Szusza Ferenc Stadionban döntetlen születik, akkor a főváros másik végében akár ünnepelhetnek is, ugyanis ez esetben a tavalyi bajnok Budapest Honvédhoz kerülhet a bronzérem, amennyiben a kispestiek legyőzik a Vasast. Az angyalföldiek ugyanakkor a bennmaradásért küzdenek, ugyanis vereséggel búcsúznak az élvonaltól.

A Vasas egy ponttal akkor maradhat az első osztály tagja, ha a sereghajtó Diósgyőr nem győzi le otthon a már bajnok Videotont, miközben a Balmazújváros ugyancsak saját közönsége előtt kikap az ezüstérmes Ferencvárostól. A piros-kékek számára ugyanakkor még egy győzelem sem garancia a bennmaradásra, hiszen ha a Balmazújváros és a Haladás nyer, nem tudnak feljebb lépni a tabellán.
Hasonló forgatókönyvben kell bíznia a sereghajtó Diósgyőrnek, azzal a különbséggel, hogy kizárólag győzelem esetén érdemes kitekintenie a többi pályára, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzik az élvonaltól.
A Haladás-Mezőkövesd összecsapáson a vendégeknek egyetlen pontra van szükségük ahhoz, hogy ne kelljen izgulniuk, egy vereséggel – amely a szombathelyieknek jelentene megnyugvást -, a Vasas és a Balmazújváros sikere esetén, még ki is kieshetnek.

Mivel az Újpest nyerte a Magyar Kupát, ha megszerzi a bronzot, még a negyedik hely is Európa Liga-selejtezős indulást ér, a Honvéd és a Debrecen mellett még a Felcsúton vendégeskedő Paks érhet oda a nemzetközi porondra.
Az M4 Sport és a Kossuth Rádió is körkapcsolással számol be a forduló eseményeiről. Minden összecsapás gyászszünettel kezdődik a szerdán 84 évesen elhunyt Kovács Ferenc emlékére.

A 33. (utolsó) forduló programja:
szombat:
Budapest Honvéd-Vasas FC 19.00
Újpest FC-Debreceni VSC 19.00
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 19.00
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Ferencváros 19.00
Diósgyőri VTK-Videoton FC 19.00
Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00

A tabella:

  1. Videoton 32 20 8 4 64-26 68 pont – már bajnok
  2. Ferencváros 32 18 11 3 66-28 65
  3. Újpest 32 11 13 8 39-37 46
  4. Debrecen 32 12 8 12 52-45 44
  5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 47-52 44
  6. Paks 32 11 9 12 43-47 42
  7. Puskás Akadémia 32 10 10 12 40-46 40
  8. Mezőkövesd 32 9 10 13 35-51 37
  9. Swietelsky Haladás 32 10 5 17 34-50 35
  10. Balmazújváros 32 8 11 13 36-43 35
  11. Vasas 32 9 7 16 37-58 34
  12. Diósgyőr 32 9 6 17 42-52 33

https://www.facebook.com/events/828403835283370