Bemutatták a magyar labdarúgó válogatott új adidas mezét

By
Updated: máj 19, 2016

Holnap Elefántcsontpart ellen lép először pályára labdarúgó-válogatottunk az új Eb-szerelésben. A több mint 60 ezer szurkoló bevonásával megszavazott új mez a mérkőzés napjától megvásárolható a Groupama Arénában, illetve az adidas kiemelt partnereinél.

A szerelések színvilága nem tér el a megszokottól: míg a hazai mez piros, vállán fehér csíkokkal, addig az idegenbeli alapszíne fehér, vállrészét pedig piros csíkok díszítik. A két garnitúrában közös újításként jelenik meg a felsőrészek ujját körül ölelő, valamint a mez alsó peremén is végigfutó zöld csík, mely által a magyar nemzeti színek mindegyikét reprezentálja az új szerelés.

magyar-mez-feher

„Számomra a legkedvesebb újítás, hogy a nemzeti színeink mindegyike megjelenik az új mezen. Eddig a felsőn nem, csupán a sportszáron jelent meg a zöld szín. Jó ízléssel választottak a szurkolók a szavazáson, jól sikerült a mez!”– nyilatkozta az új szerelés kapcsán Juhász Roland, a válogatott hátvédje.

 „Ha a mellizmaid rendben vannak, akkor szépen kiemeli azokat az új mez, ami az ellenfelekkel szemben is jól jön” – kommentálta kedélyesen a felsőt Lovrencsics Gergő, a magyar labdarúgó válogatott játékosa. „Örülök, hogy az adidas nem csak a profi cipőt, hanem a teljes szerelést biztosítja számunkra, és hogy a mezek is a legjobb minőségben készültek. A klasszikus színekben büszkén képviselem majd hazánkat az Európa-bajnokságon.”