Vége a magyar kézilabda-idénynek – nincs bajnok, nincs kiseő

By
Updated: apríl 9, 2020

A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége a koronavírus-járvány miatt döntött a 2019/2020-as idény valamennyi, az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat sorsáról. A döntés értelmében a felfüggesztett idény kapcsán helyezéseket nem állapított meg a Szövetség.

Mindez azt jelenti, hogy sem a bajnokságoknak, sem a Magyar Kupának, sem a Liga Kupának nincsenek győztesei és helyezettjei a 2019/2020-as idényben, így nincsenek kieső és feljutó csapatok sem, az európai kupaindulásra pedig azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018-19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták.

„Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az Elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág is. Többször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri. Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogy úgy tekintünk a 2019/2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti. Nem titok, a férfi szakágat tekintve az Elnökségben élénk volt a párbeszéd az európai kupaindulókról is, és egységesek és eltökéltek vagyunk abban, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy mind a Szeged, mind a Veszprém indulhasson a Bajnokok Ligájában, akárcsak az elmúlt sok-sok idényben, mindkét csapat megérdemli ezt, különbségtétel nélkül, hiszen meggyőződésünk, hogy egyaránt a legszűkebb európai élmezőnybe tartoznak. Erről tájékoztatjuk az Európai Kézilabda Szövetséget is. A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket igényel, reményeink szerint ebben partner lesz az EHF is. – nyilatkozta a szövetség honlapjának Nagy László, az MKSZ alelnöke.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370