Spanyol edzővel és négy új játékossal kezdi az idényt a HC DAC

By
Updated: august 27, 2019

Megtartotta idény eleji sajtótájékoztatóját a HC DAC Dunaszerdahely női kézilabda csapata, amely az új évadban a cseh-szlovák MOL ligában újoncként fog szerepelni.

„Fiatal klub vagyunk, amely két ifjúsági egyesületből alakult. Továbbra is még inkább amatőrök vagyunk, de folyamatosan dolgozunk a profizmuson és tovább tanulunk. A legfelsőbb bajnokságban szeretnénk szimpatikus benyomást kelteni, szép játékkal elismerést kivívni.“ -nyilatkozta Dr. Horváth Zoltán, a klub elnöke.

A dunaszerdahelyi csapat főleg a saját nevelésű játékosokra akar építeni.“ A felkészülést július 20-án kezdtük. Jelenleg 20 játékos alkotja a keretet, közülük a többség a felnőtt korosztályba tartozik és 3-4 pedig ifista. A négy erősítésen kívül a többi játékos saját nevelés.“-értékelt Prikler Szilvia, a csapat technikai igazgatója. Az új játékosok közé tartozik Demeter Virág Orsolya, Kozma Dominika, Bízik Boglárka és Rajnoh Mónika.

A csapat irányítását a spanyol Xavi Mena vette át, a játékosok vele kezdték a nyári felkészülést. „Az elképzelésem a biztos védekezésen alapul. Gyorsan szeretnénk játszani, mint Spanyolországban. Szeretném megtanítani a lányokat, hogy gondolkodjanak a pályán, okos játékot játszanak. Az edzéseken sokat futunk, főleg a védekezést gyakoroljuk.“

A dunaszerdahelyi csapat számára az új idény augusztus 31-én kezdődik, a cseh Most érkezik a Csallóközbe.

https://www.facebook.com/events/828403835283370