Négy új játékos és új edző a HC DAC csapatánál

By
Updated: máj 6, 2020

Első évét töltötte a MOL Extraligában a HC DAC Dunaszerdahely, amely újonc létére remekül teljesített. A csapat a tabella 10. helyén állt, amikor a koronavírus közbeszólt. A klubvezetők azóta sem pihentek, már a következő idényre készülnek. Horváth Zoltán elnök a Šport napilapnak a változásokról nyilatkozott. 

A klubvezetők megszerezték a Debrecen 30 éves kapusát, Oguntoye Viktóriát, aki kétéves szerződést kötött Dunaszerdahelyen, pályafutása végén pedig kapusedzőként tevékenykedhet tovább. A párkányi játékos 2018 és 2020 között szerepelt Debrecenben, előtte Dunaújvárosban, Érden és Győrben is játszott. Nagy fogásnak számít a korábban leigazolt Bízik Boglárka testvére, Bízik Réka, aki az Érd együttesétől érkezik és jelenleg egy évre kötelezte el magát a DAC csapatával. A harmadik érkező Kristína Pastoreková, aki legutóbb a cseh Veselí gárdáját erősítette, szerződése lejártával igazol a Csallóközbe. A negyedik új arc pedig Élő Beatrix az osztrák Hypo Niederösterreich együttesétől.

A kispadon is történt változás, a spanyol Xavi Menát a tapasztalt magyar Debre Viktor váltja, aki legutóbb az Eger női csapatát irányította. Kozma Dominikán kívül a csapatból senki sem távozik, Juhos Kata pedig az anyasági után hamarosan visszatérhet. Horváth Zoltán további elmondása szerint a klub jelenleg megszorító intézkedések mellett működik, melyeket a játékosok is elfogadtak. Az újonc idény után klub célja a következő évadban az első hat hely elérése.

https://www.facebook.com/events/828403835283370