Rossi: A csapat visszatért a gyökereihez, újra a régi a csapatszellem!
Kétgólos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovinában a magyar válogatott, amely már 5 pontot szerzett...
Húsz év után hiányozni fog a szlovák kosárlabda Extraligából Komárom csapata, amely az új idényre az 1. ligába jelentkezett be – közölte a liga honlapja.
A klub anyagi okok miatt nem vállalta az élvonalbeli szereplést, ezért egy osztállyal lejjebb folytatják.
A rossz előjelek már több héttel korábban megjelentek. Már korábban is anyagi problémákról lehetett hallani, viszont az elmúlt időszakban a vezetőség nem tudta feltölteni a klub kasszáját olyan mértékben, hogy az Extraligában szerepelhessen.
Ezzel a szlovák kosárlabda bajnokság az egyik legnagyobb hagyományú és sikeres klub nélkül marad. A komáromiak az 1999/2000-es idényben kerültek a legfelsőbb bajnokságba, 2012-től pedig Paulík József menedzser vezetésével folyamatos sikereket értek el. 2013-ban Szlovák Kupát, 2015-ben bajnoki címet, 2017-ben pedig a nemzetközi Alpe Adria Kupát is megnyerték. Ezen kívül négy ezüstérmet (2012, 2013, 2016, 2017) és egy bronzérmet (2018) szereztek.
Komárom csapata a következő idényben az 1. ligában lép pályára, a csapat célja a mihamarabbi visszatérés az élvonalba.
Fotó: BK Levice