Győzött Bostonban, a Golden State Warriors az NBA bajnoka

By
Updated: jún 17, 2022
A Golden State Warriors hetedszer nyerte meg az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) bajnoki címét, mivel a nagydöntő hatodik, csütörtöki mérkőzésén 103-90-re megverte vendégként a Boston Celticset, így 4-2-es összesítéssel győzött a párharcban – írja az MTI.

A meccs legeredményesebbje a San Franciscó-iakat erősítő Stephen Curry, illetve a hazaiak részéről Jaylen Brown volt 34-34 ponttal. A finálé legjobbja (MVP) a 34 éves, kétszeres világbajnok Curry lett, aki a negyedik bajnoki aranygyűrűjét gyűjtötte be.

A továbbra is 17-szeres bajnok Celticsben Al Horford 19 pontig és 14 lepattanóig jutott, míg a gárda ásza, Jayson Tatum csupán 13 pontot dobott úgy, hogy 18 mezőnykísérletéből csak 6 volt sikeres.

 

A hatodik találkozót a Boston 14-2-vel kezdte, és 22-16-ra hozta a nyitónegyedet, ám ezután a Warriors egy 21-0-ás (!) rohammal – ami 50 éve nem fordult elő NBA-döntőben – 37-22-re fordított. A harmadik játékrészben már 20 ponttal is vezettek a vendégek, és onnan már nem engedték ki a kezükből a meccset.

A Golden State az összesítésben 1-2-es hátrány után sorozatban három találkozón diadalmaskodott, a Celtics pedig december óta először szenvedett egymás után háromszor vereséget. A kaliforniaiak mestere, Steve Kerr a kilencedik bajnoki címét ünnepelhette, melyből ötöt játékosként szerzett. A Golden State kispadján 2014 óta ülő, 56 esztendős szakember lett Phil Jackson, Red Auerbach, John Kundla, Gregg Popovich és Pat Riley után a hatodik az NBA történetében, aki vezetőedzőként négyszer ért fel a csúcsra. Érdekes, hogy a Warriors két éve 15/50-es győzelmi mérleggel zárta az alapszakaszt, ezzel a liga legrosszabb csapata volt.

A Warriors előzőleg 1947-ben megnyerte a legelső NBA-szezont, majd 1956-ban is még Philadelphia Warriors néven diadalmaskodott, aztán 1975-ben újra felért a csúcsra, majd 2015 és 2018 között három aranygyűrűt szerzett.

A Boston és a Golden State korábban mindössze egyszer, 1964-ben vívott egymással finálét, s akkor a legendás Bill Russell vezette Celtics 4-1-re nyert.

Eredmény:
döntő, 6. mérkőzés:
Boston Celtics-Golden State Warriors 90-103

A párharc végeredménye: 4-2 a Golden State javára.

Az elmúlt tíz év döntői:
2013: Miami Heat-San Antonio Spurs 4-3
2014: San Antonio Spurs-Miami Heat 4-1
2015: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 4-2
2016: Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 4-3
2017: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 4-1
2018: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 4-0
2019: Toronto Raptors-Golden State Warriors 4-2
2020: Los Angeles Lakers-Miami Heat 4-2
2021: Milwaukee Bucks-Phoenix Suns 4-2
2022: Golden State Warriors-Boston Celtics 4-2

Fotó: newstvusa.com

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370