A Milwaukee Bucks az NBA új bajnoka

By
Updated: júl 21, 2021

A Milwaukee Bucks nyerte az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságot, mivel a döntő hatodik mérkőzésén negyedik győzelmét besöpörve nyert a Phoenix Suns ellen.

döntő, 6. mérkőzés:
Milwaukee Bucks-Phoenix Suns 105-98
A párharc végeredménye: 4-2 a Milwaukee javára

A Milwaukeeban rendezett hatodik meccset a lendületben lévő, sorozatban három győzelmet arató Bucks kezdte jobban és 12 perc után már 13 ponttal vezetett. A Phoenix a második negyedre lendült játékba, méghozzá olyannyira, hogy fordítani tudott, majd a félidő után már hét pontos előnyben is volt.

A folytatásban ismét fordult a kocka, görög sztárja, Jannisz Antetokunmpo vezérletével ugyanis újra a Milwaukee vette át az irányítást, mely a harmadik szakasz végéig egyenlített, az utolsó negyedben pedig végig vezetett és végül hét ponttal győzött.

A meccs és egyúttal a nagydöntő legjobbja az 50 ponttal záró Antetokunmpo volt, aki korábbi két alapszakasz MVP-címe után idén a finálé legértékesebb játékosának járó díjat gyűjtötte be.

A Milwaukee Bucks 50 év után lett ismét az NBA bajnoka, egyúttal a liga történetének ötödik olyan együttesévé vált, mely a fináléban 0-2-ről tudott diadalmaskodni.

Fotó: mothership.sg

 

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370