Lakatos Rita: Dunaszerdahelyről a kézilabda élvonalába

By
Updated: marec 4, 2016

Még csak 16 éves, de már a Győri ETO KC nagy reménységei között tartják számon. Dunaszerdahelyről indult, és a kézilabda Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. A dunaszerdahelyi.sk Lakatos Ritát faggatta.

Mikor kezdtél el kézilabdázni?

Dunaszerdahelyen, a Szabó Gyula Alapiskolában Méhes Tibor járta az osztályokat azzal, hogy kézilabdakör nyílik. Bátorított bennünket, hogy rengeteget fogunk utazni is, bejárjuk az országot. A kézilabda tetszett, de az utazás nem, édesanyám viszont megnyugtatott és támogatott. Azonban nem kezdtem el azonnal kézilabdázni, csak harmadikos koromban, addig kempóztam és táncoltam.

Hogy jött a győri lehetőség?

Volt egy jótékonysági mérkőzés Nyárasdon, ahol az ETO mérkőzött meg a Vágsellye együttesével és ekkor beleszerettem a sportágba. Egykori edzőm, Brunczvik Tünde is ott volt a mérkőzésen, azóta is mondja, hogy akkora csodálattal még senkit sem látott meccset figyelni. Így aztán harmadikos koromban kezdtem el Kántor Katalin vezetésével edzeni, aki most már az ETO csapatánál dolgozik. Édesapám többször is mondta, milyen szerencse, hogy ebbe a korosztályba pottyantam bele. 1999-es születésű vagyok, és ennek a korosztálynak a megfigyelését kezdte el a Győri ETO. Az utánpótlás megfigyelése érdekében felvették a kapcsolatot a Talent Sportklubbal, így kezdtünk átjárni Győrbe. Eleinte a szivacslabda tornákra, ahol még kapus voltam, de Róth Kálmán javaslatára mezőnyjátékos lettem. Később már rendes tornákra jártunk, majd ismét Róth Kálmán javaslatára Győrbe igazoltam.

Milyenek a győri körülmények?

Szeretek Győrben, már három éve a klubnál vagyok. Sok lehetőséget kapok a junioroknál és az NB I. B csapatában is, de már bemutatkoztam az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is. Ez mind hatalmas élmény volt számomra, igazából még fel sem fogtam mindazt, ami körülöttem zajlik. Mindig próbálom a legjobbat kihozni magamból, abban a csapatban, amelyben épp számítanak rám. Mióta az eszemet tudom, az ETO volt a mindenem. Azok a célok, amelyek az álmaim voltak, most mehvalósulnak. Ez elmondhatatlan érzés, ami arra ösztönöz, hogy még jobb legyek.

Milyen érzés mindennap világsztárokkal készülni?

Hihetetlen, hogy ilyen neves játékosokkal, edzőkkel készülhetek. Szeretnék mindenben fejlődni, technikailag és mentálisan is. Az egyik részét tekintve a játékosok világsztárok, akiktől rengeteget lehet tanulni, másrészt viszont nagyon segítőkészek és folyamatosan biztatnak.

Lehetőséget kapsz az NB I-ben, nemrég a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhattál. Számítottál rá?

Sok szakvélemény alapján a magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon. Ez szerintem is így van és örülök, hogy ilyen színvonalas mérkőzéseken léphetek pályára. Nem számítottam rá, hogy BL mérkőzésen is pályára jutok. Nagyon örülök, hogy Ambros Martin edző ennyi lehetőséget ad nekem, én pedig megpróbálok élni vele.

Mi az ETO célja ebben az idényben?

Remélem és bízom benne, hogy idén az ETO magyar bajnok és Bajnokok Ligája győztese lesz. Tavaly nagyon sok sérült játékos volt a csapatban, ez sajnos idén is folytatódik.

Mik az egyéni céljaid a jövőre nézve?

Személyes célom, hogy tovább fejlődjek. Egyénileg a klubomnál és a válogatottban is a legjobb teljesítményt szeretném nyújtani, a csapat szintjén pedig minél jobb eredményeket akarunk elérni.

https://www.facebook.com/events/828403835283370