Szoboszlai marad a Salzburg csapatánál

By
Updated: august 26, 2020

A válogatott Szoboszlai Dominik kedden bejelentette, hogy nem távozik a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatától.

„A családommal együtt úgy döntöttem, hogy Salzburgban maradok. Ez a klub sokat adott nekem, ezért is szeretném folytatni itt a pályafutásomat a következő szezonban“ – idézi az osztrák bajnoki címvédő klub honlapja a 19 éves irányító középpályást. Szoboszlai hozzátette, csapatával ismét szeretne csoportkörbe jutni a Bajnokok Ligájában.
A székesfehérvári nevelésű játékos három évvel ezelőtt igazolt Ausztriába, előbb a másodosztályú FC Lieferingben szerepelt, majd 2018 májusában mutatkozott be a Salzburgban. A bajnokságot három, az Osztrák Kupát két alkalommal nyerte meg, a legutóbbi idényben pedig az élvonal legjobb játékosának választották.

Olasz sajtóhírek szerint az AC Milan hónapokon keresztül fontolgatta a szerződtetését, ám végül nem a Red Bull-csoport futballért felelős vezetőjeként dolgozó Ralf Rangnick lett a csapat vezetőedzője, így a milánóiak elálltak a tervüktől.
Menedzsere, Esterházy Mátyás szerint Szoboszlai jelenlegi piaci értéke 20 millió euró fölött van.
A Salzburg kedden hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a tavaly Bajnokok Ligája-győztes, idén angol bajnok Liverpoollal. A magyar légiós kezdő volt, majd a 31. percben lecserélték.
„Mindig sokat lehet tanulni a Liverpooltól, ezek a mérkőzések rendkívül értékesek. Ebből a szempontból nagyon hálásnak kell lennünk, hogy a felkészülés során játszhatunk az angol együttessel“ – nyilatkozta a találkozó után Szoboszlai.

Fotó: RB Salzburg

https://www.facebook.com/events/828403835283370