Sturm Graz-Feyenoord: Élménybeszámoló egy izgalmas rangadóról

By
Updated: október 31, 2022

Az elmúlt héten lehetőség nyílt élőben megtekinteni a Sturm Graz – Feyenoord Rotterdam Európa-liga találkozót, így hát éltünk az alkalommal. Elutaztunk Grazba, Ausztria második legnagyobb városába. 

Mindenkinek van egy kedvenc külföldi csapata, amelynek szurkol, mint például a Barcelona, a Real Madrid, vagy a Manchester United. Számomra ilyen a Sturm Graz csapata. Szerencsére Graz nagyjából 300 kilométerre található Dunaszerdahelytől, a Sturm mérkőzései pedig egyszerűen elérhetőek.

Az csak a meccs napján tűnt fel, hogy a mérkőzés magasan rizikós, ugyanis a holland drukkerek híresek a nemzetközi botrányaikról. Ráadásul a mérkőzésre 1300 drukker váltott jegyet, de Grazba 2300 érkezett. Mint kiderült, a szállásunkon is jó pár holland szurkoló foglalt szobát magának.

Külön megnéztem a helyi híreket, újságokat, és azokban is külön figyelmet szenteltek a holland szurkolók érkezésének. Több kocsmát az utolsó cseppig is kiittak, de a rendőrség magas erőkkel készült az érkezésükre.

Már a stadion megközelítése sem volt egyszerű. Mivel a belvárosban szálltunk meg, egy hétköznapi – hagyományos – villamossal 5 megállóval a stadion elérhető lett volna, de a holland szurkolók pont a villamos útvonalán vonultak, ezért lezárásokat kellett eszközölni. Pótlóbuszokkal nagy nehezen megérkeztünk a stadionhoz, ahol már két órával a mérkőzés előtt emberek ezrei voltak jelen.

A 15.400 férőhelyes stadionban csaknem 14.500 ember foglalt helyet, a biztonsági lezárások miatt kisebb volt a befogadóképesség. A hangulatra nem lehetett panasz. A Feyenoord drukkerek az elejétől kezdve éreztették, hogy a helyszínen vannak, de amikor a hazai B-közép kezdett bele a szurkolásba, már csak őket lehetett hallani.

A holland szurkolók igazolták hírnevüket, ugyanis a mérkőzés első perceiben nem a pályán zajló játék volt izgalmas, hanem a lelátón. Néhányan ugyanis az elválasztó kordont próbálták áttörni, de hamar megjelentek a rohamrendőrök és rendre intették a szurkolókat. A balhé a vendégszektorom belül tovább folytatódott, ugyanis a másnap megjelent lapokból kiderült, hogy a szurkolók teljesen tönkretették az illemhelyiségeket, több tízezer eurót kárt okozva a grazi klubnak.

De foglalkozzunk kicsit a pályán történt eseményekkel is. A Feyenoord mezében a mérkőzést végigjátszotta a szlovák hátvéd David Hancko, aki viszonylag jó teljesítményt nyújtott. Az első félidőben a rotterdami együttes volt fölényben, akár a vezetést is megszerezhették volna. A második félidőben viszont a hazaiak vették át az irányítást. Harcosabban, aktívabban játszott a Graz, főleg az utolsó 20 percben, de nem jutott komoly helyzetbe. Egészen a 93. percig. A csereként pályára lépő Otar Kiteishvili egy beadást először mellel átvett, majd ballal a hálóba küldte a labdát. A stadion ebben a pillanatban szó szerint felrobbant!

Kiteishvili nem ismeretlen a DAC szurkolók számára, ugyanis 2018-ban a Dinamo Tbiliszi elleni Európa-liga selejtező mérkőzésen a grúz együttes csapatkapitánya volt, majd a Dinamo csapatától igazolt a Sturm együtteséhez.

Hogy miért is volt nagyon fontos ez a győzelem a Graz számára? A graziak az Európa-liga F-csoportjában a Lazio, a Feyenoord és a dán Midtjylland ellen mérkőztek meg. A találkozó előtt, négy mérkőzést lejátszva mind a négy csapat öt ponttal állt a táblázaton. Mivel a Lazio és a Sturm is győzött, így ők ketten 8-8 ponttal állnak a táblázaton, a többiek 5 pontot szereztek. Az utolsó forduló fogja eldönteni a végső továbbjutók sorsát.

A mérkőzés, a körítés, a szurkolás, egyértelműen fantasztikus volt, a város maga pedig gyönyörű. Ide mindig érdemes visszatérni.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370