Szlovák hátvédet igazolt az AS Roma

By
Updated: august 21, 2015

Az AS Roma csapatánál folytatja pályafutását a szlovák válogatott Gyömbér Norbert, aki a Catania együttesétől érkezik a farkasok csapatába.

„Június közepén tudtam meg, hogy a rómaiak érdeklődnek irántam. Épp vezettem, amikor Vengloš úr telefonált és elmondta, megkeresték őt az AS Roma képviselői. Az átigazolás intézése tovább tartott, de örülök, hogy végre minden lezárult. Egy álmom vált valóra, hiszen egy nagy klub részese lehetek.“ – nyilatkozta a fiatal játékos a CSM-Agency iroda honlapjának. „Egyelőre abban a hotelban lakom, amelyben Džeko és Saha. Az első napon csak egyedül edzettem, mert a csapatnak szabadnapja volt. Bízom benne, hogy a hétvégi Verona elleni bajnoki keretében már helyt kapok.“

A 23-éves hátvéd egy évre kölcsönbe kerül az olasz fővárosba, de a farkasok opciós vásárlási joggal is élhetnek. Nem hivatalos információk szerint 2,5 millió euróért válthat végleg klubot.

„Norbertnek több ajánlata is volt, Olaszországból a Sampdoria, a Palermo és a Fiorentina is vitte volna, de Oroszországból is jöttek megkeresések. A rómaiak a tárgyalás során nagyon tisztességesek voltak, és élénk érdeklődést mutattak a szlovák hátvéd iránt.“ – vázolta fel az átigazolás tényeit Juraj Vengloš menedzser.

Forrás: csm-agency.sk

futbalfanshop3

https://www.facebook.com/events/828403835283370