BL: PSG-Barcelona rangadó

By
Updated: apríl 15, 2015

Több állandó kezdőjátékosának hiánya ellenére is bizakodva várja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzését az FC Barcelonát vendégül látó Paris Saint-Germain, valamint az FC Porto otthonában fellépő Bayern München.

A francia csapat eltiltás miatt nem számíthat Zlatan Ibrahimovicra és Marco Verratira, a védelemből pedig az egyik legfontosabb pillér, David Luiz hiányzik majd sérülés miatt. A PSG ugyanakkor nagyon sikeres hetet tud maga mögött, előbb a bajnokságban az ősi rivális Olympique Marseille-t verte 3-2-re, majd 4-1-re győzte le a Saint-Etienne-t a Francia Kupa elődöntőjében, szombaton pedig megnyerte a Ligakupát a Bastia 4-0-s kiütésével. „A téli szünetben nagyon keményen dolgoztunk, így most, a szezon késői szakaszában jó formában vagyunk, megragadtuk a pillanatot, miközben tavaly ugyanekkor éppen hullámvölgybe kerültünk“ – értékelte a helyzetet Laurent Blanc, a PSG vezetőedzője.

A párizsi együttes a BL mostani kiírásának csoportkörében 3-2-re nyert otthon a Barcelona ellen, majd a Nou Campban 3-1-es vereséget szenvedett. A katalán csapat 2013-ban idegenben szerzett gólokkal múlta felül a negyeddöntőben a PSG-t, mivel az 1-1-gyel zárult hazai meccs után a párizsi visszavágón 2-2-t játszott riválisával.

A Barcelona szombaton 2-2-es döntetlent ért el a Sevilla vendégeként a spanyol bajnokságban, ezzel kettő pontra csökkent az előnye a második helyen álló ősi rivális Real Madriddal szemben. A katalánok szurkolói azért aggódnak, mert Sevillában mindkét gólt védelmi hiba előzte meg, felerősítve a Barca hátsó alakzatát ért kritikákat. Gerard Piqué, a gránátvörös-kékek védője ugyanakkor úgy véli, ismét a Luís Suárez, Neymar, Lionel Messi uruguayi-brazil-argentin támadósor lehet az, amelyre a Barcelonának építenie kell a PSG elleni negyeddöntős párharcban. „Soha nem láttam még pályafutásom során olyan jó viszonyt, mint amilyen Luis, Neymar és Leo között van, ráadásul mindhárman a világ legjobbjai közé tartoznak“ – jegyezte meg Piqué. Luis Enrique, a Barca vezetőedzője eltiltás miatt nem küldheti pályára a jobbhátvéd Dani Alvest, őt vélhetően Adriano vagy Martin Montoya helyettesíti majd.

Fotó: Fc Barcelona Facebook

Fotó: Fc Barcelona Facebook

A másik szerdai összecsapáson a német bajnoki címvédő Bayern München Portóban lép pályára, s bár papíron egyértelmű esélyese a párharcnak, meglehetősen foghíjas kerettel kell helyt állnia Portugáliában. Josep Guardiola együttesét ugyanis elképesztő sérüléshullám sújtja, a katalán szakember nem számíthat az alapemberek közül David Alaba, Arjen Robben, Franck Ribéry és Bastian Schweinsteiger játékára, rajtuk kívül Medhi Benatia és Javi Martínez sem bevethető. „Biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, ráadásul mi vagyunk a favoritok, de ez nem szabad, hogy terhet jelentsen számunkra“ – nyilatkozta Karl-Heinz Rummenigge, a Bayernt működtető gazdasági társaság ügyvezető testületének elnöke.

Érdekesség, hogy a két szakvezető, Julen Lopetegui és Josep Guardiola 1994 és 1997 között csapattársak voltak az FC Barcelonánál, valamint a válogatottal megjárták az 1994-es amerikai világbajnokságot is. A Bayern története során 22 alkalommal találkozott portugál csapattal a nemzetközi kupákban, s mindössze egyszer szenvedett vereséget, igaz, a Portóval szemben 1987-ben 2-1-re elveszített bécsi BEK-döntő a legfájóbbak közé tartozik a klub életében.

a szerdai BL-negyeddöntők (1. mérkőzések):
FC Porto (portugál)-Bayern München (német) 20.45
Paris Saint-Germain (francia) – FC Barcelona (spanyol) 20.45

Borítókép: Bayern München Facebook

https://www.facebook.com/events/828403835283370