Már 22 csapat helye biztos a Bajnokok Ligája csoportkörében

By
Updated: máj 20, 2019

Már huszonkét együttes biztosította a szereplését a csoportkörben a labdarúgó Bajnokok Ligája következő kiírására.

Az európai szövetség (UEFA) tájékoztatása alapján a már befejeződött angol, német és spanyol ligából megvan a négy induló, Olaszországban viszont két hely még kiadó, ezekre az Atalanta, az Internazionale és AC Milan pályázik. A franciáknál is megvan a két csoportkörös résztvevő, az oroszoknál viszont a kettőből egy még kérdéses, a második helyért a Krasznodar és a Lokomotiv Moszkva küzd egymással.
A portugál, az ukrán, a belga és a török bajnok már ugyancsak biztosította a helyét a legjobb 32 között, miként az osztrák Salzburg is, keretében a magyar válogatott Szoboszlai Dominikkal. Az osztrákoknak az kedvezett, hogy az idei BL-győztesnek nem kell külön biztosítani az indulást, lévén a június elsejei, madridi döntő két szereplője, a Tottenham Hotspur és a Liverpool a Premier League-ből már megszerezte a kvalifikációt.
A sorsolás kiemelésénél a BL-címvédő és az Európa-liga győztese mellett a spanyol, angol, olasz, német, francia és orosz bajnok kerül majd az első kalapba.


A csoportkörös részvételt illetően rekorder Barcelona és Real Madrid a 24. szereplésére készül, a Juventus pedig hatodik klubként érte el a 20-as határt.
Az Arsenal az El-trófea megnyerésével csatlakozhat a 32-es mezőnyhöz, amely a selejtezőből feljutó hat csapattal – négy a bajnokok, további kettő a nem bajnokok ágáról – lesz teljes.
Amennyiben a Chelsea nyerné meg jövő szerdán az El-döntőt Bakuban – mivel a londoniaknak már szintén biztos a BL-csoportkörös részvétele -, az indulás lehetőséget a franciák bronzérmese, az Olympique Lyon kapja meg. Utóbbi egyelőre úgy készül, hogy a selejtező harmadik fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe, tehát a csoportkörért két fordulót kellene sikerrel megvívnia.

A 2019/20-as BL-csoportkör biztos résztvevői:
Spanyolország: Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid, Valencia
Anglia: Manchester City, Liverpool, Chelsea, Tottenham Hotspur
Olaszország: Juventus, Napoli
Németország: Bayern München, Borussia Dortmund, Leipzig, Bayer Leverkusen
Franciaország: Paris Saint-Germain, Lille
Oroszország: Zenit
Portugália: Benfica
Ukrajna: Sahtar Donyeck
Belgium: Genk
Törökország: Galatasaray
Ausztria: Salzburg

https://www.facebook.com/events/828403835283370