Magyar támadót igazolt a ciprusi APOEL

By
Updated: august 21, 2018

Miután átesett az orvosi vizsgálatokon, Balogh Norbert kedden hivatalosan a ciprusi bajnok APOEL labdarúgócsapatához került kölcsönbe a Palermótól.

A ciprusi klub már korábban megállapodott a szicíliaiakkal az egy szezonra szóló kölcsönszerződés részleteiről, csak a szokásos vizsgálatok hiányoztak az utolsó aláírásokhoz. Balogh a 77-es mezszámot viseli majd a szigetországi együttesben – az APOEL honlapja szerint.
A 22 éves csatár 2016 januárjában Debrecenből igazolt a Palermóhoz, amely akkor az olasz élvonalban szerepelt, de tavaly tavasszal kiesett, és nem sikerült visszajutnia. A kétszeres válogatott futballista eddig 26 tétmérkőzésen lépett pályára a szicíliai együttesben – sérülés miatt az előző szezont szinte teljes egészében kihagyta -, gólt nem szerzett.
Az APOEL-ben játszik Sallai Roland is, aki a 2016/17-es szezonban Balogh csapattársa volt a Palermóban.
A ciprusi bajnokcsapat Kleinheisler László együttesével, a kazah bajnok FK Asztanával játszik az Európa-liga csoportkörébe jutásért.

https://www.facebook.com/events/828403835283370