Hivatalosan is kinevezték Dárdai Pált, lemondott fizetése egy részéről

By
Updated: máj 7, 2020

Friss erővel lát újra munkához Dárdai Pál, aki utánpótlásedző és koordinátor lesz a Hertha BSC labdarúgócsapatánál. A klub a magyar trénert mai napon hivatalosan mutatta be honlapján. 

A klub korábbi labdarúgója és vezetőedzője július 1-jétől veszi át az U16-os csapat irányítását, emellett a fiatalabb korosztályok átmenetéért lesz felelős a felsőbb évfolyamokba.

„Volt időm feldolgozni a történteket, fizikálisan is feltöltődtem, elvégre a négy és fél év a Bundesligában nagyon kimerítő volt“ – nyilatkozta a berliniek honlapján a 44 éves szakember. „Mindig mondtam, hogy örömmel dolgozom az utánpótlásban. Emellett a Hertha-családba tartozom, úgyhogy természetes volt számomra, hogy a jelenlegi helyzetben lemondok a fizetésem egy részéről“ – tette hozzá.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya tavaly nyáron, négy és fél év után távozott a klub vezetőedzői posztjáról. Azóta nem vállalt más megbízatást, novemberben visszautasította az 1. FC Köln ajánlatát.

https://www.facebook.com/events/828403835283370