Hivatalos: Ante Covic lesz a Hertha BSC vezetőedzője

By
Updated: máj 12, 2019

Ante Covic utánpótlásedző lett Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

A klub vasárnap jelentette be, hogy a 43 éves ausztrál szakember foglalja el a szezon végén távozó magyar tréner helyét. A kétszeres válogatott ex-kapus jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik vonalban szerepel.
„Ő a következő igazi herthás, aki bekerül a profi szférába. Minden más jelöltnél jobban ismeri a csapat DNS-ét” – méltatta Michael Preetz menedzser az új trénert, aki Berlinben született, és játékosként 1996 és 2000, majd 2003 és 2010 között erősítette az együttest.

Michael Preetz menedzser korábban közölte, hogy túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner – akit a Schalke is kiszemelt – szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.